Az Európai Parlament novemberi plenáris ülésének első napján Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az Erasmus program további zavartalan finanszírozása mellett szólalt fel.
2013. november 19., 23:192013. november 19., 23:19
2013. november 20., 11:592013. november 20., 11:59
Hétfőn az Európai Unió oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja került középpontba. Az Erasmus mindenkinek program az Európai Felsőoktatási Térség területén tanuló hallgatók más országok társintézményekben való tanulmányait segítő projektjét kívánja továbbfejleszteni és kiterjeszteni. A javasolt intézkedések közé tartozik elsősorban a felsőoktatásban és a szakképzésben résztvevő diákok tanulmányi mobilitása, valamint a közös oklevelek, az Erasmus mesterképzés és az ifjúságügy. A második fő intézkedés a stratégiai partnerségek, tudásfejlesztési szövetségek, ágazati szakképzés-fejlesztési szövetségek és informatikai platformok létrehozása, a harmadik pedig a szakpolitikai reform támogatása.
„Az Erasmus program az Európai Unió egyik legismertebb és a polgárok szemében egyik legsikeresebb megvalósítása. Diákok milliói számára nem csupán a külföldön való tanulást, új ismeretek megszerzését, hanem a kontinens felfedezését, az európai identitás gyakorlatban való megtapasztalását, a másság iránti tiszteletet és az új kihívásoknak való megfelelést is jelenti. A közös Európa gondolatát semmi sem szolgálja jobban, mint az Erasmus, hiszen ezek a fiatal felnőttek fogják alakítani a kontinens jövőjét. Ezért fontos, hogy az Erasmus és testvérprogramjai útjából elhárítsuk a lehetséges pénzügyi akadályokat, és a következő hétéves tervezési ciklus során fel se merüljön a programok finanszírozhatóságának kérdése” – hangsúlyozta Sógor Csaba.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!