
A romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében az Európai Parlamenthez (EP) benyújtott petíciót „befogadták” ugyan, de nem akarják politikai vitára bocsátani – közölte Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kedden Brüsszelben, a témában Tőkés László erdélyi EP-képviselő által szervezett EP-közmeghallgatáson.
2013. szeptember 25., 16:042013. szeptember 25., 16:04
Lomnici – Erdélyi Gézával, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt püspökével, valamint Sándor Krisztinával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével közösen benyújtott petíciójában – azt kérte, hogy az EP szólítsa fel Romániát: az egyházi ingatlanok tekintetében is tartsa be az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit, és a már jogosan visszaadott egyházi tulajdonokat ne vegye vissza jog szerinti gazdáiktól. A közmeghallgatáson Lomnici és Erdélyi mellett jelen volt Kató Béla erdélyi és Fazekas László szlovákiai református püspök, valamint Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök is.
A probléma hátterét vázolva Tőkés László elmondta, hogy a második világháború után Erdélyben és a Felvidéken elkobozták az egyházi ingatlanok jelentős részét, így a szabad vallásgyakorláshoz szükséges vagyoni, működési feltételek súlyos kárt szenvedtek. Románia uniós csatlakozásakor vállalta, hogy rövid határidőn belül elbírálja a magyar egyházak visszaszolgáltatásra vonatkozó igényét, azonban a kérelmeknek csupán mintegy feléről döntöttek, és ezek jelentős részében sem kerülhetett sor tényleges birtokbavételre. Felvidéken a visszaszolgáltatási kérelmek több mint harminc százaléka elbírálatlan, és ezzel a református egyház működési feltételeit jelentős mértékben korlátozzák.
A Lomnici Zoltán, Erdélyi Géza és Sándor Krisztina által benyújtott petíciót az EP szakbizottsága befogadta ugyan, azaz elismerték, hogy az megfelel a petíciókkal szembeni tartalmi és formai követelményeknek, azonban a petíciós bizottság vezetése nem kívánja bizottsági politikai vitára bocsátani a dokumentumot – hangzott el a közmeghallgatáson. Tőkés és Lomnici egyaránt hangsúlyozta, hogy fellépnek e jogellenes törekvéssel szemben, és ugyanakkor mindketten kilátásba helyezték, hogy a kezdeményezéssel szükség esetén az EU luxembourgi székhelyű legfőbb igazságszolgáltatási fórumához is készek fordulni. „Bizonyítható, hogy Románia nem tartotta be az EU-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit” – hangsúlyozta Lomnici Zoltán.
Az egyházi küldöttek a közmeghallgatáson ismertették a felvidéki és erdélyi magyar egyházak helyzetét. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői memorandumban fordulnak az említett problémával az EU vezetőihez, valamint az EP petíciós bizottságához. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a rendezvényen beszámolt arról is: még nem dőlt el véglegesen annak a másik petíciónak a sorsa, amely az ellen emel szót, hogy a magyar állampolgárság felvétele a szlovák állampolgárság elvesztésével jár. Lomnici elmondta: Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő arról tájékoztatta őt, hogy ellenvetéssel él a petíciónak az illetékes bizottság napirendjéről való levétele ellen, amelyet Jaroslav Paska szlovák EP-képviselő kezdeményezett.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!