
Az illetékes bukaresti ügyészség a rendőrség révén kívánja ellenőrizni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások hitelességét – olvasható az Új Magyar Szó (ÚMSZ) szerdai számában, a párt megalakítását kezdeményezők nevében Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta: állnak elébe a hatósági ellenőrzésnek.
2011. július 27., 13:332011. július 27., 13:33
A bukaresti napilap azt írja: a bukaresti harmadik kerületi bíróság mellett működő ügyészség e napon küldi át a rendőrségnek azt a „bűnvádi dossziét”, amely az EMNP bejegyzéséhez szükséges listákon szereplő aláírások meghamisításával kapcsolatos. A lap szerint ezt az információt a tényfeltáró vizsgálatot folytató Jurnalul Naţional című román lap és az ÚMSZ újságírói tudták meg – olvasható az MTI összeállításában.
Catalina Santion, a bukaresti harmadik kerületi bíróság melletti ügyészség helyettes főügyésze az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a dossziéban megfogalmazott vád – amely ismeretlen elkövetők ellen szól – okirat-hamisításra és hamis iratokkal való visszaélésre vonatkozik. A helyettes főügyész szerint a rendőrség vélhetően felhasználja majd a sajtóban megjelent információkat.
Ez a cikk a múlt péntek óta a harmadik, amely az Új Magyar Szó és a Jurnalul Naţional által felkért írásszakértőkre hivatkozva tudni véli: az EMNP-nek a bukaresti törvényszéken májusban benyújtott aláíráslistái „ezrével tartalmaznak hamis aláírásokat”.
E cikkek szerzői azt is tudni vélték: a bukaresti és az Erdélyen kívüli megyék támogatói listáit tartalmazó összesítőkön szereplő nevek is „légből kapottak”. Az újságírók ugyanis szúrópróbaszerűen kiválasztott lakcímeket kerestek fel, ennek nyomán úgy látják: a két lap szerkesztőségébe érkezett, majd az újságírók által a törvényszéken ellenőrzött aláíráslista-másolatokon szereplő személyek létezése is kérdésessé vált.
A párt létrehozásának kezdeményezője a Tőkés László európai parlamenti alelnök vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke szerdán az MTI kérdésére elmondta, hogy a szervezetnek semmi oka kételkedni aláírásgyűjtőik becsületességében és munkájuk tisztaságában. „Állunk elébe minden ilyen típusú ellenőrzésnek. Viszont nem szeretnénk, ha azokat az embereket, akik aláírásukkal támogatták a párt bejegyzését, most a rendőrség és az ügyészség, valamint az újságírók és más személyek zaklatnák” – mondta Toró. Szerinte a politikai szimpátiák kinyilvánítása magánügy, azt nem nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.
„Az igazságügyi szerveknek joguk van e vizsgálatokat elvégezni. Nekem ez az egyetlen félelmem ebben az ügyben, hogy ártatlan embereket fognak majd meghurcolni” – állapította meg a politikus az MTI-nek. Elmondta: az aláírások hitelességét a párt kezdeményezői lehetőségükhöz mérten a legalaposabban igyekeztek ellenőrizni. „Természetesen nehéz utánajárni 30 ezer személynek, azt tudtuk ellenőrizni, hogy a létező személyi számokhoz valóban létező személyek tartoznak-e. Azokat a neveket, amelyek esetében nem felelt meg a személyi szám, levettük a listáról” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke.
A bukaresti törvényszék egyébként első fokon elutasította az EMNP bejegyzését, de nem az aláírásokkal volt problémája. Arra hivatkozott, hogy a párt nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. A kezdeményezők várhatóan megfellebbezik a bíróság döntését.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!