Nem tudja megbocsátani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román vezetősége Brassai Attila orvosprofesszornak, hogy 2011 őszén Strasbourgban beszámolt arról, hogy mi folyik az egyetemen a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása érdekében – véli Kincses Előd.
2015. szeptember 30., 23:022015. szeptember 30., 23:02
2015. szeptember 30., 23:032015. szeptember 30., 23:03
Mindez abból is kitetszik, hogy a későbbiekben önplágium címén az egyetem vezetősége eljárást indított az orvosprofesszor ellen, és a legújabb fejlemények szerint hétfőn, szeptember 28-án a táblabíróság másodfokon utasította el a fellebbezést. A Brassait képviselő ügyvéd szerint a döntés az egyetem hallgatóin csattan majd.
A MOGYE rektora egy feljelentésre hivatkozva büntette meg Brassai professzort azzal, hogy négy évig nem vezethet doktorátusokat, és nem tölthet be vezető tisztséget. A szóban forgó feljelentésben önplágium elkövetésével vádolták meg az orvosprofesszort, azaz azt kifogásolták, hogy angol nyelven, rangos külföldi folyóiratokban megjelent két dolgozatát lefordította magyarra és magyarországi szaklapokban közölte anélkül, hogy megjelölte volna azt, hogy ez az angol dolgozatának a fordítása.
Szerdai sajtótájékoztatóján Kincses ismertette azt, hogy a tanügyi törvény értelmében ezt az etikai vétséget az Országos Etikai Bizottság kellett elbírálja. Az etikai bizottságnak három hónap alatt kellett volna elbírálnia a panaszt, amely végül 11 hónap alatt történt meg, és utána szabta ki a 30 napos határidőt betartva a büntetést a rektor. „Mivel a munka törvénykönyve határozottan rögzíti, hogy hat hónap után egyetlen egy dolgozót sem lehet megbüntetni a vétségéért, ezért a fő védekezésünk az volt, hogy megkésett a büntetés” – magyarázta az ügyvéd. Hozzátette: egyébként vitatták azt is, hogy fennállna az önplágium, de mivel „a jogban kevés precíz dolog van”, a határidő túllépése egy ilyen precíz védekezési érvnek bizonyult.
A Maros Megyei Törvényszéken született elsőfokú döntés során elutasították ezt a kifogásukat. „Először megpróbálták eljátszani azt, hogy ez nem egy munkaviszály, hanem közigazgatási per, mert abban az esetben nem ütköztek volna bele a munka törvénykönyve által előírt hat hónapba. Végül is végigjárva minden instanciát, sikerült elérnem azt, hogy állapítsák meg, hogy munkajogi per” – ismertette a Brassait képviselő szakember. Hétfőn, szeptember 28-án volt a másodfokú tárgyalás, ahol elutasították a fellebbezést. Az elutasítást Kincses etnikai szavazásnak nevezte, tudniillik a fellebbezést a törvény szerint két bírónak kell elbírálnia. Brassai ügyét egy magyar és egy román bírónő tárgyalta, akik nem tudtak dűlőre jutni, és akkor bevontak a tanácsba egy harmadik (román nemzetiségű) illetékest, és így született meg a döntés.
Kincses állítja, a határozat nem Brassaira nézve káros. Igaz ugyan, a professzor a szenátus tagja, és amint az a büntetésben szerepel, négy évig nem tölthet be vezető szerepet, de az egyetem magyar vezetősége amúgy is bojkottálja a szenátus üléseit. Rámutatott: a doktoráló fiatal magyarok kerülnek nehéz helyzetbe. Az ügyvéd annak a fiatal orvosnőnek a példáját hozta fel, akinek október 6-án kellene megvédenie doktori dolgozatát, de nem fogja tudni, mivel a törvény értelmében a doktorátusvezetőnek (jelen esetben Brassainak) kötelező módon benne kell lennie a bizottságban. Az ügyvéd hangsúlyozta, nem a professzoron csattan az ostor, hanem a magyar didaktikus káderek utánpótlását nehezítik, ami egyébként nagyon nagy probléma az egyetem magyar nyelvű tagozatán, hiszen tudatosan sorvasztják az oktatói gárdát.
Brassai ügyében Romániában a jogorvoslati kör bezárult, nincs fellebbezési lehetőség, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.
Az „önplágium” ügye nem az első eljárás, amelyet Brassai Attila strasbourgi szereplésének retorziójaként lehet értelmezni. Röviddel az Európai Parlamentben megtartott előadást követően a MOGYE akkori rektora, Constantin Copotoiu az etikai bizottság vizsgálata alapján írásos figyelmeztetésben részesítette a professzort MOGYE iránti lojalitásra vonatkozó etikai szabályzati passzus megsértése miatt.
Nem jár el az ügyészség a fenyegetési ügyben
Ugyancsak az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Kincses Előd a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében. Amint arról beszámolt, több eljárást is indítottak a kétnyelvűség védelmében. Az egyik ilyen eljárás az, amelyben az ügyvéd a maga nevében és további 11 személy képviseletében feljelentette a helyi rendőrség vezetőjét, Valentin Bretfeleant, amiért idén április végén 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a Civil Elkötelezettség Mozgalom önkéntesei által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. Az ügyészség elutasította az eljárás megkezdését, és Kincses ez ellen a döntés ellen nyújtott be panaszt a marosvásárhelyi bíróságra, amelyik egyes bírói bírói tanáccsal kellett volna felülbírálja a főügyészi elutasítás törvényességét. „Ez a tárgyalás volt szeptember 24-én, és ebben született 25-én ez a felháborító döntés, amely elutasította a mi panaszunkat, noha, ahogy bőven kifejtettem, teljesen egyértelmű, hogy megtörtént a fenyegetés, a bűncselekményt elkövette Bretfelean, hiszen mindenféle jogalap nélkül akart büntetni 50 ezer lejre. Mert a helyi rendőrség vezetője azt állítja, hogy az utcanévtáblák reklámtáblák, de ez a reklámtörvényből egyáltalán nem derül ki, és szent meggyőződésem, hogy sem Petőfi Sándor sem Mihai Eminescu nem szorul arra, hogy reklámozzák a nevét az utcanévtáblán” – vélekedett.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!