Turistabuszra nem volt jogosítványa, így nem is vezethette volna a vasárnap éjszaka balesetet szenvedett járművet annak sofőrje – számol be az egyiptomi sajtó az ügyészségi vizsgálati eredményekre hivatkozva.
2011. november 09., 18:322011. november 09., 18:32
2011. december 20., 20:092011. december 20., 20:09
Az azóta őrizetbe vett férfit nem regisztrálták a turisztikai minisztériumban sem sofőrként, pedig ez kötelező, így minden bizonnyal elmarasztalják majd a szállítást szervező utazási irodát is. A buszon a beszámolók szerint olyan készülék sem volt, amely a sebesség túllépésére figyelmezteti a sofőrt, pedig ez is kötelező lett volna. Egy másik buszvezető szerint az érintett útszakaszon gond van a közlekedési jelekkel is, erre utal, hogy most 150 új tábla kihelyezését rendelték el.
Továbbra is azt feltételezik, hogy a tragédiát emberi és műszaki hiba együtt okozhatta. A buszvezető hibás lehet, mert túl gyorsan hajtott a kanyarban, ahol a busz felborult. A sofőr könnyebben sérült. Már kihallgatták, sőt a Blikk értesülései alapján, azóta a kórházból átvitték egy börtönbe.
Kedden befejeződött holttestek azonosítása, rögtön utána egy magyar katonai repülőgép hazaszállította az áldozatokat. Eddig 17 sérültet vittek haza, a többiek a becslések alapján péntekig hazaérkeznek. A vasárnapi hurghadai balesetben 11-en vesztették életüket és 29-en sérültek meg.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!