
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az idei aszály ellenére nem fenyegeti veszély Románia élelmiszer-biztonságát – jelentette ki kedden a mezőgazdasági miniszter.
2024. augusztus 20., 18:002024. augusztus 20., 18:00
Florin Barbu egy szakkonferencián elmondta, a szárazság ellenére az idei búzatermés csaknem 1,7 millió tonnával meghaladta a tavalyit, és bízik benne, hogy a kukoricatermés is „nagyon jó” lesz.
A miniszter beszélt arról is, hogy a klímaváltozás hatásai és az országot sújtó aszály mintegy kétmillió hektárnyi termőterületen okozott károkat. Hozzátette, a kormány és a minisztérium a gazdák mellett áll, akiknek sürgősen anyagi támogatásra van szükségük az őszi vetésekhez.
Barbu hangsúlyozta az irrigációs rendszerek fontosságát is. Azt mondta, hogy míg 2014-ben alig 180 ezer hektáron öntöztek,
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint Romániában tavaly 9,635 millió tonna búza termett 2,208 millió hektáron, kukoricából pedig 8,522 millió tonnát takarítottak be 2,373 millió hektárról.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
szóljon hozzá!