A Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői szerint Traian Băsescu államfőt az alaptörvényeket sértő nyilatkozatai miatt kellene felfüggeszteni. Victor Ponta és Crin Antonescu, az ellenzék szövetségét alakító nagyobb pártok elnökei szerint az államfő megsértette az alkotmányt, ugyanis hivatalos beszédeivel éppen az általa kihirdetett törvények végrehajtását akadályozza.
2011. november 17., 19:332011. november 17., 19:33
Szerintük a nyugdíjak befagyasztása például megszegi azt a jogszabályt, amely szerint minden új állami költségvetés kidolgozásakor figyelembe kell venni az előző év éves inflációját, és legalább ennek a mértékével kell növelni a juttatásokat. Továbbá azt is alaptörvénysértőnek tartják, hogy habár több ezer tanár az állammal szemben pert nyert a jogtalanul levont bérszázalékok, valamint a jogszabályok által előrelátott, de ki nem utalt béremelések kifizetésére, mindmáig nem kapták meg ezeket az összegeket. Sőt, a béreiket továbbra is fagyasztják.
Az USL jogászai hétfőig készítik el a jelentést ezekről a kihágásokról, amikor is a Szociál-Liberális Szövetség vezetősége valószínűleg megszavazza majd, és parlament elé terjeszti. Olguţa Vasilescu, a PSD szóvivője szerint ezúttal van remény, hogy a felfüggesztési eljárás sikeres legyen. „Habár a szövetségünk a parlamentben nem rendelkezik elegendő szavazattal, Traian Băsescu felfüggesztését úgy tűnik, hogy egyes PD-L-s honatyák is támogatni fogják. Ha népszavazásig jutunk, akkor már nyert ügyünk van” – emelte ki a Mediafaxnak csütörtökön a politikus.
Az említett hírügynökség Emil Boc véleményét is kikérte, a kormányfő szerint az ellenzék nem tanult a 2008-ban történt eseményekből, „kezdeményezésük felelőtlen, populista és demagóg”.
Traian Băsescu a RRA rádiónak nyilatkozta szerdán, hogy hiába terjesztette az USL az Alkotmánybíróság elé jogsérelemként a közalkalmazottak és nyugdíjak befagyasztását előíró kormányhatározatot, mert ha a talárosok jogtalannak is minősítik a jogszabályt, akkor sem tudják – a jelenlegi helyzetben – emelni sem a nyugdíjakat, sem a közalkalmazotti fizetéseket.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!