Vasárnap elkezdődik az új egyházi év, amely egyben a karácsonyvárás négymegállós szent idejének, az adventnek is nyitánya. A református gyülekezetek megterítik az úrasztalát, a katolikus közösségekben, családokban meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.
2015. november 29., 20:272015. november 29., 20:27
Ugyanakkor az idei esztendő a római katolikus egyházban az irgalmasság rendkívüli szentéve. December 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén kezdődik a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus király ünnepén zárul.
A szentév hivatalos kihirdetése 2015. április 11-én, húsvét második vasárnapjának, azaz az isteni irgalmasság vasárnapjának előestéjén történt, amikor a Szent Péter-bazilika átriumában tartott vesperás keretében Ferenc pápa átadta a szentévet meghirdető, Az irgalmasság arca kezdetű bullát. A Szentatya prédikációjában kiemelte, hogy azért szentel külön jubileumi évet az irgalmasságnak, mert az egyháznak a korszakos változásokkal terhelt időszakban az a feladata, hogy erőteljesebben mutassa meg Isten jelenlétének és közelségének jeleit.
Ezekben a napokban az időjárás változása, az „adventi homály” is lelassít, lehetőséget biztosít a befelé fordulásra. Ha nem használjuk ki, elsodor a készületi idő sürgése-forgása, a fékezhetetlen tettvágy. Ám ha a gyarapodó gyertyalángok mellett lélekben is készülünk, betölti szívünket az ünnepvárás csendes, békés öröme. Hogy ne veszítsük szem elől egymást!
A leggazdagabb jelképtartalmú szent időben, az adventben két szövetség, az Ó- és az Új- karolja át a mindenkori embert. De két újabb szövetség is köthető: Istennel, valamint azokkal, akiket mellénk rendelt. Harangoz az advent: lila várakozást, rorátés zöld reményt és a teljes Fény, Jézus eljövetelét kondítja.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!