Autonómiakísértetek nyomában

– Nincs olyan érzése, hogy székelyföldi románok és magyarok elbeszélnek egymás mellett?

– De bizony hogy van, pedig ugyanazt az igát húzzuk. Majd meglátja, mi történik, miután lecsendesednek a dolgok, és mérleget vonnak a krími események után.

– Elképzelhető, hogy a krími események nyomán a Moldovai Köztársaságban is „helyzet lesz”, ami a Románia és Moldova közötti közeledést is befolyásolhatja. Támogatja például a román államelnök által nemzeti stratégiai kulcskérdésnek nevezett román-moldovai egyesülés tervét?

– Kár lenne tagadni, hogyan gondolkodunk azon területek identitásáról, amelyeket a Molotov–Ribbentrop-paktum szakított el Romániától, és csatolt Szovjetunióhoz. Annak az egyezménynek egyetlen pontja van még érvényben: Besszarábia elszakítottsága. Ennek ellenére mi továbbra sem akarunk erőszakosan viszonyulni a kérdéshez. Ha ők akár holnap úgy döntenek, hogy haza akarnak érni, mi tárt karokkal várjuk őket – miközben tisztában vagyunk a kommunizmus évtizedeiben véghez vitt etnikai átalakítás, agymosás következményeivel és Románia korlátozott gazdasági lehetőségeivel. Nem fogjuk csapkodni az asztalt, de a kapu nyitva áll.

– Ha már a románok félelmeiről beszéltünk, mivel igyekszik „megnyugtatni” az ortodoxia állami támogatású további térhódításától tartó székelyföldi magyarokat?

– Szeretném egyértelműsíteni: a székelyföldi templomépítések fejezetét gyakorlatilag lezártnak tekintem. Van még egy befejezésre váró templom Sepsiszentgyörgyön, kettő Hargita megyében Maroshévíz környékén, úgy ítéljük meg, hogy ezekkel elegendő templommal rendelkezünk a híveink számához viszonyítva. Néhány kápolna, imaház építésére még sor kerülhet, elsősorban kórházakban, de az ortodox egyház a továbbiakban a szociális kérdésekre, az emberek megsegítésére kívánja helyezni tevékenysége hangsúlyait. Már csak az Úr segítségére, békére és egymás megértésére van szükségünk.

A teljes interjú az Erdélyi Napló március 27-én megjelenő 12. lapszámában olvasható.