Augusztus végéig lehet még hullócsillagokat látni

Továbbra is érdemes lesz a tiszta éjszakai eget pásztázni augusztus folyamán, hiszen a Perseida-meteoreső tetőzése után is lehet majd hullócsillagokat látni, igaz, nem akkora sűrűséggel, mint augusztus 12-éről, 13-ára virradóra – számol be az égi jelenségről Nagy István, amatőr csillagász, az Erdélyi Magyar Csillagászati egyesület alelnöke.

2015. augusztus 16., 15:232015. augusztus 16., 15:23

2015. augusztus 16., 15:232015. augusztus 16., 15:23

A csillaghullás pár ezer évvel ezelőtt kezdődött, de az egyik legjelentősebb év az 1865-ös volt, amikor a Swift–Tuttle üstökös keresztezte a Föld pályáját és a róla leváló anyagfelhőt (csóva maradványt), mint rakéta a füstjét maga után hagyta. Az üstökös valamennyi visszatérésekor,  pár ezer év alatt, ezt a törmeléknyomot útja mentén „lefektette” és azon a ponton ahol keresztezi bolygónk pályáját, valami csodálatos történik minden évben. Ahogyan a Föld belerohan a maga 30km/másodperces sebességével ebbe az üstökös nyomba, az apró anyagszemcsék a légkörbe érkezve, hatalmas sebességük miatt kigyulladnak, meteorként (hullócsillagként) lesznek láthatóak. Méretüktől függ a fényességük, egy pár milliméteres kavics eléggé szép látványt produkálhat, egy pár centis már nagyon fényes lehet, egy ökölnyi kődarab már a Telehold fényével vetekedő tűzgömböt is produkálhat. Meglepő lehet a kis mérethez társuló fényesség, viszont ezek a meteoroidok (kis kőzet darabok) átlag 60km/másodperces sebességgel száguldanak az űrben, ehhez társítva bolygónk keringési sebességét láthatjuk, hogy tekintélyes lendülettel csapódnak a légkörbe, ahol átlag 80-60km-es magasságban izzanak fel a fékeződés hatására.

De miért augusztus dereka? Hát mert augusztusban tartózkodik a Föld a pályájának azon pontján, ahol az üstökös keresztezte annak síkját. A fent említett dátumon, azaz 1865-ben egy sűrűbb és frissebb anyagfelhő vált le az apró égitestről, ennek köszönhetően tehető a meteoreső jelen maximuma augusztus hónap tizenkettedikére, de ez a dátum is mozoghat egy-két napot.

A meteorraj aktivitása július végétől egészen szeptember elejéig tart, így érdemes nézni az éjszakai eget egész hónapon át, mert igen szép példányokat láthatunk még Szent Lőrincz könnyeiből. Szent Lőrincz augusztus tizedikén halt vértanúhalált, így kapta a meteorraj ezt az elnevezését. Tudományos nevén a Perseida meteorraj (látszólag a Perseus csillagkép irányából indul ki) az év egyik legszebb meteorraja, zöldessárga tagjaik aranysárga nyomot húznak maguk után, amely még másodpercekig is látható marad fényesebb tagok esetén.

Nagy István

A Perseida-maximumról további fotókat ITT és ITT lehet nézegetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés