Astra: megvan a mentőterv

Mintegy 490 millió lejes (110 millió eurós) tőkeemelésre kötelezi az Astra biztosítótársaságot a KPMG felügyeleti biztos, amelynek döntése alapján a társaságnak első körben 70 millió lejt kell befektetnie. 

2014. április 08., 17:542014. április 08., 17:54

A Dan Adamescu üzletember tulajdonában lévő biztosító tőkéje jelenleg 192,7 millió lej. A felügyeleti biztosnak az Astra átszervezésére vonatkozó stratégiáját hétfőn a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) is jóváhagyta.

„A felügyeleti biztos széleskörű vizsgálatot végzett a biztosítótársaság pénzügyi helyzete terén, amelynek célja az volt, hogy nyilvánvalóvá váljanak az átszervezéshez szükséges konkrét intézkedések” – számolt be közleményében a KPMG tanácsadó cég.

A biztos ugyanakkor bizonyos hitelek sürgős behajtását is elrendelte, a biztosítónak emellett csökkentenie kell a természeti katasztrófák esetén fedezendő tőkeszükségletét. A közlemény szerint a továbbiakban összehívják az Astra részvényeseit, akik kijelölik a tőkeemeléssel megbízott biztosukat.

Az ASF vezetői február végén jelentették be, hogy felügyeleti biztost – a KPMG tanácsadó céget – rendeltek ki a biztosítótársaság élére. A hatóság indoklása szerint a tőkeemelésre azért van szükség, mert a több mint 3 millió ügyféllel rendelkező, piacvezető társaság nem lenne képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén.

Dan Adamescu ennek nyomán úgy vélekedett, „a pénzügyi hatóság maffiamódszerekkel dolgozik, az elfogadhatatlan intézkedés pedig nemzetközi sokkot fog okozni.” Adamescu azt is elmondta: bíróságon kíván fellebbezni a pénzügyi hatóság döntése ellen.

A tőkeemelés megvalósításáig az Astra – az államkötvény-vásárlást és a banki letétet leszámítva – nem eszközölhet semmilyen beruházást, ugyanakkor bármilyen értéktárgy vagy részvénye eladásához igényelnie kell az ASF beleegyezését.

Az Astrának ezzel párhuzamosan egyéb gondjai is adódtak: amint arról nemrég beszámoltunk, a hazai autójavító műhelyek bojkottálják a biztosító működését. A műhelyek mintegy harmada visszautasítja az Astránál biztosított gépkocsik javítását, ugyanis a társaság nem fizet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés