Árvízveszélyre figyelmeztetnek a Duna romániai szakaszán

•  Fotó: Hidroelectrica/Facebook

Fotó: Hidroelectrica/Facebook

A Duna vízhozama valószínűleg szeptember vége felé fog tetőzni, a hatóságok pedig készültségben vannak és figyelemmel kísérik a helyzetet, miután a hidrológusok árvízveszélyre figyelmeztettek a folyam romániai szakaszán – jelentette ki csütörtökön a környezetvédelmi miniszter.

Székelyhon

2024. szeptember 19., 16:532024. szeptember 19., 16:53

„Kétségkívül készültségben vagyunk. Kollégáim szinte naponta üléseznek ebben az ügyben. A Duna vízhozama valószínűleg e hónap végén, 28-án vagy 29-én fog tetőzni, a csapadéktól, illetve attól függően, hogy mi történik a folyam felső folyásán” – nyilatkozta Mircea Fechet.

A miniszter emlékeztetett a 2006-os történelmi rekordra, amikor a Duna vízhozama Románia határánál, Baziaşnál 15.800 köbméter volt másodpercenként, és hangsúlyozta, hogy a jelenleg előrejelzett szekundumonként 9500-9800 köbméteres vízhozam nem kellene hogy gondot okozzon.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a román hatóságok nem állnak teljes készenlétben – tette hozzá.

Fechet szerint a helyzetet folyamatos megfigyelés alatt tartja a környezetvédelmi tárca a vízügyi igazgatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) és az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szakembereivel közösen.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a meteorológusok által kiadott elsőfokú (sárga) riasztás nem jelent feltétlenül veszélyhelyzetet.

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szerdán közölte, hogy

a Duna vízhozama az országhatárnál, Baziaşnál jelentősen megnő a következő napokban, elérve akár a 8000 köbmétert másodpercenként, ami jóval meghaladja a szeptemberi sokéves átlagot.

A hidrológusok szerint a Duna vízhozamának szeptemberi sokéves átlaga 3800 köbméter másodpercenként, ehhez képest a következő napokban folyamatosan nőni fog a folyam vízhozama, és szeptember 24-én reggel 7 órakor akár a 8000 köbmétert is eléri másodpercenként Vaskapu alatt.

Az intézet szerint eközben az ország folyóvizeinek átlaghozama általában csökkeni fog a következő időszakban. Kivételt képeznek ez alól a Románia keleti részének nagy folyói, amelyek középső és alsó folyásain ezen a héten még nő a vízhozam. A déli és délkeleti országrész folyóvizein a vízhozam stagnálni fog.

A Hidroelectrica képviselői jelezték, hogy a Dunán lévő Vaskapu vízerőmű készen áll a folyó vízgyűjtő területén az esőzések következtében kialakuló áradások kezelésére és átvezetésére.

Mint arról beszámoltunk, Magyarországon ezekben a napokban tetőzik a Duna, Budapesten már elárasztotta a rakpartokat a folyó.

korábban írtuk

Elárasztott rakpartok, így néz ki a Duna tetőzése Budapesten
Elárasztott rakpartok, így néz ki a Duna tetőzése Budapesten

Egy nap alatt több mint 1 métert nőtt a Duna vízszintje a fővárosban. A legtöbb helyen már víz alatt vannak a rakpartok. A valaha volt legnagyobb dunai vízállást az előrejelzések szerint nem lépi túl az idei árvíz, Budapest biztonságban van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon

305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.

Mitől zöldül a Balaton vize?
Mitől zöldül a Balaton vize?
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

2025. június 16., hétfő

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre