
Saját magát nevezte az ellenzék vezérének Crin Antonescu, a szenátus és a kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
2013. szeptember 09., 17:322013. szeptember 09., 17:32
A politikus – aki a korábbi megállapodás értelmében a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) színeiben indul majd jövőre harcba az államfői tisztségért – a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva vasárnap este kifejtette: a PNL ugyan kormányon van mint a koalíció tagja, „de nincs hatalmon”. Hétfőn kifejtette: addig nem jelenthető ki, hogy hatalmon vannak, amíg a DNA és az ANI leválthatja a minisztereket, vagy amíg az alkotmánybíróság törvények alkalmazását halaszthatja.
Antonescu kijelentését egyrészt az indokolhatja, hogy az USL tagpártjai megegyeztek: önállóan indulnak a jövőre esedékes európai parlamenti választásokon, ráadásul a PNL és a nagyobbik koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) között már eddig is számos esetben robbant ki vita, a PNL-s miniszterek egy része ugyanis úgy értékelte, hogy az általuk vezetett tárcák a paritás kedvéért PSD-s irányítással létrehozott „tükörminisztériumai” miatt hatáskörük jelentősen csorbult.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!