
Büntetlenséget ígért Olekszandr Turcsinov házelnök, ideiglenes államfő a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadároknak csütörtökön, ha leteszik a fegyvert, és elhagyják az általuk megszállva tartott hivatali épületeket. Erről az ügyvivő ukrán államfő a parlament plenáris ülésén mondott felszólalásában beszélt.
2014. április 10., 19:412014. április 10., 19:41
Turcsinov szavai szerint nincs szükség amnesztiatörvényre. Elnöki rendeletben személyesen kész biztosítani számukra, hogy nem indul ellenük büntetőeljárás, ha önként szabaddá teszik a megyei adminisztrációs, illetve az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) elfoglalt épületeit, és átadják fegyvereiket.
Előző nap az ellenzékbe vonult volt kormánypárt, a Régiók Pártja előkészített egy törvényjavaslatot a kelet-ukrajnai tiltakozó megmozdulásokban részt vevők amnesztiában részesítéséről. Április 6-án és 7-én három kelet-ukrajnai városban – Harkivban, Donyeckben és Luhanszkban – radikális oroszbarát tüntetők megrohamozták és megszállták a helyi megyei adminisztráció épületét, Luhanszkban és Donyeckben az SZBU hivatalát is.
A tüntetők függetlenséget akarnak a megyéknek, de elhangzottak olyan követelések is, hogy a Krímhez hasonlóan az említett területek is csatlakozzanak Oroszországhoz.
Harkivban a belügyminisztérium kedden terrorizmusellenes műveletet kezdett, amelynek eredményeképpen egyetlen lövés nélkül megtisztította a szakadároktól a harkivi megyei adminisztráció épületét. A városban a szakadárok előző nap kikiáltották a „harkivi népi köztársaságot”.
Donyeckben – ahol szintén kikiáltották a „független donyecki köztársaságot” – a tüntetők csütörtök kora este még mindig megszállva tartották a megyei adminisztrációt, Luhanszkban pedig az SZBU épületét.
Eközben Andres Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján az orosz katonai egységeknek az ukrán határról való visszavonására szólította fel Moszkvát.
Az ukrán határ menti orosz katonai fenyegetés elhárítására tett lépések között szerepelhet az is, hogy amerikai csapatokat telepítenek a NATO azon kelet-európai tagállamaiba, amelyek fenyegetve érzik magukat – jelentette ki eközben egy interjúban a NATO európai erőinek főparancsnoka.
Philip Breedlove mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a tervek még nincsenek készen, így nem tud részleteket közölni arról, mely tagállam – köztük az Egyesült Államok – milyen módon kapcsolódhat be a műveletekbe.
Vlagyimir Putyin orosz államfő viszont levelet küldött az orosz földgázt vásárló országok vezetőinek az ukrán gázadósság kapcsán kialakult kritikus helyzetről és annak lehetséges hatásáról az Európába Ukrajnán keresztül zajló tranzitra. Ukrajna teljes tartozása Oroszországgal szemben 16,6 milliárd dollár.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!