
A kormány változtatott a forradalmárokhoz való viszonyán, az eddigi húszezer fizetett forradalmárból marad ötezer, és csak nyolc városban ismerik el a forradalomban való részvételt.
2015. február 11., 18:142015. február 11., 18:14
A kormány keddi döntésének indoklásai között az is szerepel, hogy a változtatásokat azért eszközölték, hogy átláthatóbb legyen a fizetett forradalmárok státusa – azok, akik még kapni fogják a pénzbeni juttatást, felkerülnek a forradalmárok ügyeivel foglalkozó államtitkárság honlapjára, névvel, az 1989-béli foglalkozásukkal, a forradalomban való tetteikkel.
A kormánydöntés azután következett be, hogy tavaly decemberben bevezették a „meghatározó szereppel rendelkező harcos” (Luptător cu Rol Determinant) titulust, s egyszersmind azt is eldöntötték, hogy csak az ilyen címmel rendelkező forradalmárok kaphatnak anyagi juttatást. Ezt a címet viszont csak azok kaphatják meg, akiknek 1989. december 14–22. között meghatározó jellegű hozzájárulásuk volt a forradalom kirobbanásához és győzelméhez, életüket kockáztatták ezért, azokon a településeken, ahol harcok dúltak, halottak, sebesültek, letartóztatottak voltak Nicolae Ceauşescu elmeneküléséig. A diktátor menekülését a kormányhatározat 1989. december 22. dátumra és 12 óra 10 percre időzíti. Kedden a kormány úgy határozott, hogy csak a temesvári, karánsebesi, nagyszebeni, kudzsiri, lugosi, marosvásárhelyi, kolozsvári és bukaresti harcokban vagy lövöldözésekben elhunytak, megsebesültek vagy letartóztatottak tekinthetők „meghatározó szereppel rendelkező harcosnak”.
Az indoklások között az is szerepel, hogy csupán ezekben a városokban estek el emberek a harcokban a Legfőbb Ügyészség katonai ügyészségi részlegének és a Román Forradalom Intézetének (IRR) hivatalos adatai szerint. A más településeken bekövetkezett halálesetek, sebesülések, megtorlások bizonyíthatók a Legfelsőbb Ügyészség által kibocsátott igazolásokkal.
Azok a személyek, akik elégedetlenek a jelen döntéssel, és akik nem kapták meg a forradalmár-igazolványt, óvást nyújthatnak be annál a parlamenti bizottságnál, amelyet e célból hoztak létre a közléstől számított harminc napon belül.
Az új rendelkezések jogi lehetőséget teremtenek arra, hogy a kommunistaellenes munkásmegmozdulásokban résztvevők, akik emiatt szenvedtek el megtorlást (például az 1987-es novemberi brassói megmozdulásban) és nem kaptak eddig erről bizonylatot, most megkaphassák.
Egyelőre még nem tisztázódott, hogy az a sürgősségi kormányrendelet, amely arra kötelezi a forradalomban részt vevő, csoportokat irányító vagy barikádokat emelő személyeket, hogy új forradalmár-igazolványt váltsanak ki, amelyből kiviláglik, hogy „meghatározó szerepük” volt a forradalomban, érvényben marad-e, vagy a parlament változtat-e rajta.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!