Aláírták a paktumot: több pénzt kap a hadsereg

Az államfői rezidenciaként szolgáló Cotroceni-palotában aláírták kedden a parlamenti pártok vezetői és Klaus Johannis elnök azt a megállapodást, amely rögzíti, hogy a törvényhozásbeli pártok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a védelmi kiadásokat növeljék, oly módon, hogy azok 2017-től elérjék a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát.

Balogh Levente

2015. január 13., 14:482015. január 13., 14:48

Mint arról beszámoltunk, a témát megválasztását követően Klaus Johannis államfő vetette fel, és ez volt az első téma, amelyről hétfőn egyeztetésre hívta a pártok vezetőit. A hétfői egyeztetésen teljes konszenzus alakult ki a javasolt költségvetés-növelésről. A dokumentum szerint a védelem finanszírozását legalább tíz évig kívánják a GDP 2 százalékos szintjén tartani.

Johannis a keddi ceremóniát követően köszönetet mondott a pártvezetőknek, hogy „érett módon” megértették a védelmi kiadások növelésének szükségességét, és a paktum révén a román katonákkal szembeni tiszteletet is kimutatták. Kijelentette: a hadsereg biztonságot szolgáltat, de a fejlődés előmozdítója is lehet, mivel a haditechnika felújítása során szerepet kapnak a romániai haditechnikai cégek, ami új munkahelyek létrejöttét is elősegítheti.

„Ideje megmutatnunk, hogy Románia felelős tagja a NATO-nak, amely eleget tesz szövetségesi kötelezettségeinek” – hangsúlyozta Johannis. Rámutatott: az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség a NATO-n és az EU-n belüli együttműködéssel együtt az ország külpolitikájának és biztonsági stratégiájának az alapját képezik.

A román költségvetés tavaly a GDP 1,3 százalékát szánta a hadseregre, idénre pedig kis mértékű, a GDP 0,3 százalékát kitevő növelést irányoztak elő. Ugyanakkor amennyiben valóban sikerül két év múlva a GDP 2 százalékára növelni a védelmi kiadásokat, az megközelítőleg egymilliárd eurós többletbevételt jelent a védelmi tárca számára. Ami jól is jön, mivel a minisztérium rendelkezésére álló összegek jelentős részét jelenleg az alkalmazottak – a hivatásos és a civil állomány – bérezésére költi, a haditechnika fejlesztésére viszont már nagyon kis összeg jut.

A fejlesztés részeként többek között a Portugáliától megvásárolandó 12 használt amerikai F16-os vadászgép mellett további 12 gépet kívánnak beszerezni a légierő számára, emellett a haditengerészet fregattjait és a légierő Puma helikoptereit is korszerűsítik, és hét Cj27 Spartan típusú szállítógépet szereznek be.

Az egyébként, hogy a védelmi kiadások elérjék a GDP 2 százalékát, a NATO egyik alapkövetelménye, amelyet a tavalyi walesi csúcstalálkozó zárónyilatkozatában konkrét elvárásként is rögzítettek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés