
Lefelé módosította a Román Nemzeti Bank (BNR) az idei és a jövő évi infláció-előrejelzést, így az év végére, akárcsak 2014-ben 3,1 százalékos lehet a pénzhígulás üteme – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu jegybankelnök.
2013. augusztus 07., 16:042013. augusztus 07., 16:04
A központi pénzintézet igazgatótanácsa hétfői ülésén fogadta el a negyedéves inflációs jelentést is, s arra a következtetésre jutottak, hogy főként a tavalyinál lényegesen jobb mezőgazdasági évnek köszönhetően júliusban és augusztusban is meredek zuhanást mutat az inflációs görbe. Mint Isărescu emlékeztetett, az idei inflációs előrejelzést 0,1 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,2 százalékkal módosították lefelé mostani bejelentésükkel. „Nem vagyunk derűlátóak ezzel a prognózissal, de pesszimisták sem, hanem óvatosak maradtunk” – mutatott rá a jegybankelnök, aki szerint az fogyasztói árindex alakulása ennél is nagyobb inflációcsökkenést eredményezhet.
Legutóbb egyébként májusban módosította lefelé a várható infláció értékét a jegybank, akkor a korábban becsült 3,5 százalékról 3,2 százalékra javította a mutató idén várható értékét, a jövő évit viszont 3,3 százalékra emelte. A most becsült érték belefér a BNR által év végére célként kitűzött 2,5 plusz/mínusz 1 százalékos tartományba, csütörtökön Isărescu úgy nyilatkozott, hogy „szeptemberben, talán még annál is hamarabb” az éves szintű infláció megközelíti a céltartományba. Az éves szintű pénzhígulás ugyanis júniusban még 5,4 százalékos volt.
Hasonlóképpen vélekednek az infláció alakulásáról a kereskedelmi bankok szakemberei is. A BCR is a közelmúltban a korábban előre vetített 3,6 százalékról 3,3 százalékra csökkentette a 2013-as inflációs előrejelzést, mint Eugen Sinca, a pénzintézet vezető közgazdásza is kiemelte, ennek oka a várhatóan jó mezőgazdasági eredmény. Az UniCredit Ţiriac Bank illetékesei is 3,3 százalékra teszik a pénzhígulás éves ütemét, azonban Mihai Pătrulescu vezető közgazdász is azt mondja, hogy a jó agráreredmények ezt még lefelé módosíthatják. Ennél is derűlátóbban nyilatkozott Ionuţ Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza, aki a jó termés mellett inflációcsökkentő hatásúnak nevezi a villanyáram árának csökkenését is, így szerinte az év végére az éves szintű pénzhígulás 2,7 százalékos lehet.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!