„Kivágnák” a famaffiát – házkutatás több tucat cégnél

Házkutatást tartottak csütörtökön több mint 40 fakitermeléssel foglalkozó cég, köztük székelyföldi vállalkozások székházában egy illegális fakitermeléssel és adócsalással kapcsolatos vizsgálat keretében. Korodi Attila elmondta, titkos akcióról van szó.

Szucher Ervin

Gyergyai Csaba

2014. augusztus 21., 18:042014. augusztus 21., 18:04

2014. augusztus 21., 18:052014. augusztus 21., 18:05

A nagyszabású akció egyidejűleg 80 helyszínen zajlott, többek között Hargita és Kovászna megyei cégeket és kitermelési helyszíneket is ellenőrzött a rendőrség, a vizsgálatot a csendőrség, az erdészeti és vadászati felügyelőség, valamint a környezetvédelmi igazgatóság munkatársai is segítik.

A rendőrség közleménye szerint az akció keretében aprólékosan ellenőrzik a kibocsátott fakitermelési engedélyeket, és arra kíváncsiak, hogy a dokumentumokban szereplő adatok megegyeznek-e a valós termelési mutatókkal. A hatóságok arra is kíváncsiak, hogy a letarolt famennyiség milyen arányban kerül a kereskedelembe.

Korodi: el akartuk hallgatni az akciót

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter csütörtökön meglepődött, amikor arról értesült, hogy tudomásunk van az átfogó akcióról. Mint mondta, az általa vezetett minisztériumban és a rendőrségen is nagyon kevesen tudtak a razziáról.

„Elhallgattuk, hogy ne szivárogjon ki, hisz minél kevesebben tudnak róla, annál hatékonyabban tudunk eljárni – fogalmazott a tárcavezető. – Az ellenőrző szervek küldetési papírján is csak annyit ír, hogy Románia. A rendőrök csak indulás előtt szereztek tudomást arról, hova kell menniük.”

Mint mondta, számos hasonló, nagyszabásúnak ígérkező akció éppen azért végződik kudarccal, mivel az illetékesek közül mindig akad valaki, aki kiszivárogtatja a hírt, és az ellenőrök zárt kapukat találnak az időben fülest szerző érintetteknél.

Kérdésünkre, hogy mit remél a csütörtöki akciótól, Korodi elmondta, minden egyes hasonló fellépésnek megvan a maga értelme és eredménye. „A fatolvajlás olyan méreteket öltött, hogy föltétlenül lépnünk kellett” – mondta, majd arra is ígéretet tett, hogy a jövőben egyre sűrűbbek és szigorúbbak lesznek az ellenőrzések.

Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre annyit mondott, tud az országos szintű vizsgálatról, a Hargita megyei rendőrség azonban nem vesz részt az akcióban.

Ijesztő méreteket ölt a fakitermelés

A hivatalos adatok szerint egyébként 1990-ben Románia 6,5 millió hektár erdővel rendelkezett, melynek fele azóta magántulajdonba került. A környezetvédelmi szaktárca által korábban közölt adatok szerint az elmúlt huszonöt évben 125 ezer hektár erdőt irtottak ki illegálisan az országban – ez több mint 80 millió köbméter fát jelent a szakértők szerint –, ebből mintegy 30 ezret teljesen letaroltak.

Az évente legálisan kitermelt 14 millió köbméter fa mellett több mint egy millió köbméternyi fát termelnek ki törvénytelenül. A legfrissebb adatok szerint nem csoda, hogy a fatolvajok évek óta randalíroznak, több mint 500 ezer hektár ugyanis őrizetlen. A Természetvédelmi Világalap (World Wild Found, WWF) korábban egy jelentésében arra mutatott rá, amennyiben hasonló iramban halad tovább az erdőirtás, az ország akár 10-20 éven belül erdő nélkül maradhat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés