Adóemelések és újabb adók jöhetnek

Megszüntetheti jövőre a kormány a hatályos Adótörvénykönyvben szereplő kivételeket, továbbá szélesítheti az adóalapot, hogy ezáltal betömhesse a költségvetésben 2014-ben is előreláthatólag keletkező űröket.

Bálint Eszter

2013. október 30., 18:382013. október 30., 18:38

Minderről Liviu Voinea, a költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter beszélt kedd este a Gândul Live-ban. Mint ecsetelte, a jelenlegi forgatókönyv egyelőre nem tartalmaz adóemeléseket, de már ebben is szerepel a kiadások és a bevételek közötti különbség, amit valahogyan pótolni kell, szerinte pedig erre a legjobb az lenne, ha törölnék a törvénykönyvben kivételezettként szereplő kategóriákat, amelyekből meglátásában így is túl sok van. Konkrét példákat azonban egyelőre nem kívánt említeni, mivel – mint mondta – a témában jelenleg zajlanak az egyeztetések a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Bukarestben tartózkodó küldöttségével.

Azt a korábbi sajtóinformációt viszont, amely szerint a nagyjövedelműekre plusz adót vetnének ki háztartásbeli feleségük, illetve nem dolgozó nagykorú gyerekük után, Voinea is határozottan cáfolta. „Nem adóztatjuk meg sem a feleséget, sem a szeretőt. Ezt kategorikusan cáfolhatom” – szögezte le a tárcavezető. Amint arról lapunkban beszámoltunk, korábban az a hír kapott szárnyra, miszerint az IMF ennek az intézkedésnek a bevezetését kérné január elsejétől, de a hatóságok cáfolták ezt. Az is felmerült, s bevezetése most már bizonyos, hogy jövőre már társadalom- és egészségbiztosítási hozzájárulást kell majd fizetni a bérbe adott ingatlanok után befolyó jövedelem után is. A lakbérek mellett jelenleg még az osztalékok, a kamatok, a szerzői jogdíjak vagy más egyéni vállalkozói bevételek után nem vonják le automatikusan a társadalom- vagy egészségbiztosítási hozzájárulást.

Liviu Voinea az internetes portálon videóinterjújában ugyanakkor arról is beszélt, hogy 2014-től a kormány lemondani tervez arról az évek óta bevált módszerről, miszerint az október elsejei valutaárfolyam függvényében határozza meg a jövedéki adókat, azt azonban egyelőre nem kívánta elárulni, hogy mit terveznek. (Mint ismeretes, idén az október elsejei árfolyam alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, így csökkenne a jövedéki adó.) A tárcavezetőt egyébként annak kapcsán kérdezték a jövedéki adók alakulásáról, hogy – amint arról beszámoltunk –, aznap merült fel, hogy literenként mintegy 10 eurócentes plusz adót vetnének ki az üzemanyagokra, az ebből befolyó összegeket pedig infrastruktúrafejlesztésre fordítanák. Konkrétumot viszont ennek kapcsán sem mondott, mint ahogy arról sem akart beszélni, hogy a jövedéki adó új számítási módozata nyomán nő-e vagy sem az üzemanyag ára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés