A trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum – írta a nemzeti összetartozás napjára kiadott elnöki nyilatkozatában a magyar államfő.
2012. június 04., 17:122012. június 04., 17:12
2012. június 04., 17:122012. június 04., 17:12
Áder János (fotón) kijelentette, az ebből adódó veszteség és a fájdalom mindörökre a miénk marad, és azt is hangsúlyozta, hogy az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából. „A múltba csak egy út vezet, az emlékezeté, s a jövőbe is csak egy út visz, az életé” – fogalmaz a köztársasági elnök. Szavai szerint minden, ami megtörtént velünk a múltban, az velünk lesz a jövőben is, és minden, amit ma cselekszünk, az a jövőben válik emlékezetünk részévé. „Így él velünk Trianon emléke is és így válik emlékezetünk részévé nemzeti összetartozásunk napja” – írja Áder János.
Hangsúlyozza, hogy mindaz, ami 1920. június 4-én történt, magyarok millióinak okozott kitörölhetetlen fájdalmat. Hozzáteszi, hogy azon a napon egy minden ízében igazságtalan, így mind a vesztes, mind a győztes népek számára szükségszerűen megalázó helyzetet teremtő békediktátum született. Egyúttal viszont azt is hangoztatja, hogy ez a nap arra is alkalom, hogy a magyarok a világ szabadságszerető népeivel együtt önvizsgálatot tartsanak. Az államfő a nemzeti összetartozás napján köszöntött minden magyart, és „hazánk kézszorítását” küldte mindazoknak is, akik akár 1920. június 4-ét követően, akár a nemzeti szocialista, akár a kommunista ideológia szülte diktatúrák idején, akár 1956-ban vagy azt követően származásuk, vallásuk vagy politikai meggyőződésük miatt kénytelenek voltak elmenekülni Magyarországról.
Közben Kövér László házelnök a nemzeti összetartozás napján a parlamentben hétfőn elmondott megemlékező beszédében úgy fogalmazott: egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg. Az Országgyűlés elnöke szerint a szellemi honvédelem feladata ma, hogy közösségek építésével megőrizze a nemzet szellemi létét.
„Ez a nap mindazoké, akik úgy gondolják, mindenekelőtt magyaroknak kell lennünk, és csak utána jobboldaliaknak, baloldaliaknak, konzervatívoknak vagy liberálisoknak; azoké, akik úgy gondolják, nincs határon inneni vagy túli magyar, csak magyar ember van” – jelentette ki Kövér László.
A Nemzeti összetartozás napja ifjúsági programjainak megnyitóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes leszögezte: az összetartozás a közös jövőnk, és kiemelte: a magyar megmaradásnak két feltétele van, a nemzet közjogi egyesítése és a kulturális örökségünk megerősítése. Semjén Zsolt megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy sokszor nehéz körülmények között is megőrizték magyarságukat.
Különben a Magyar Szocialista Párt nem vett részt a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen az Országgyűlés hétfői plenáris ülésének elején. Mesterházy Attila, az ellenzéki alakulat elnöke közleményében úgy fogalmazott: pártja elutasítja a kormány „képmutatását, hazug és történelmet meghamisító politikáját, amely a trianoni tragédiát és a Horthy-rendszer iránti nosztalgia felélesztését a nemzeti összetartozás jelszavával, a nemzet megosztására használja fel”.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!