Nem tesznek magyar feliratot a révkomáromi vasútállomásra. A vasút három pontba foglalva utasította el az ez irányú kérést.
2012. május 16., 19:082012. május 16., 19:08
2012. május 17., 12:132012. május 17., 12:13
Elutasító választ küldött a szlovák államvasutak (ZSR) a Fontos vagy! civil szervezet azon levelére, amelyben az aktivisták arra kérték a vállalatot: helyezzen ki magyar nyelvű feliratokat a révkomáromi vasúti pályaudvaron – közölte Boldoghy Olivér, a szervezet sajtófelelőse szerdán.
Boldoghy elmondta: egy hónappal ezelőtt fordultak a kéréssel a vállalathoz, választ végül szerdán kaptak. „A kisebbségi nyelvhasználati törvény vonatkozó szabályozása lehetővé teszi az ilyen feliratok kihelyezését, ennek alapján fogalmaztuk meg a kérést” – mutatott rá a civil szervezet képviselője. Boldoghy szerint az állami vállalat három pontban indokolta kérésük elutasítását, ezek sorában többek közt arra mutat rá, hogy a kért változtatáshoz „nincs meg a jogköre”. „Az első pontban arról írnak, hogy a vasúti törvény értelmében az állomás nevének megváltoztatását egy bizonyos, a vasúti közlekedés regulációját ellátó hivatal (ÚRZD) végzi” – mondta el a Fontos vagy! sajtófelelőse. Hozzátette: az indoklás második része arról szól, hogy ez a hivatal ugyan dönthet a megnevezés megváltoztatásáról, de az új név kizárólag szlovák nyelvű lehet.
„A változtatásra vonatkozó szabvány nem ismeri, illetve nem számol a Szlovákia területén élő nemzetiségek nyelvével” – mutatott rá Boldoghy, aki szerint az indoklásban az is szerepelt, hogy Szlovákiában a vasúti megállók nevei nem azonosak az adott település nevével, tehát ez sem indokolja a változtatást. A civil szervezet képviselője úgy véli: a ZSR most közölt álláspontja csak a felelősség elhárításáról és az akarat hiányáról szól. Hozzátette: nyilvánvalóan nincs akarat a változtatásra, amit szerinte az is bizonyít, hogy a vállalatnak még kiadásába sem került volna a változtatás, hiszen a szervezet felajánlotta: saját költségen készíti el a feliratokat. Megjegyezte: a joghézagot – hogy a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény lehetővé teszi, de egy másik a gyakorlatban ellehetetleníti a feliratok kihelyezését – egyedül a kormány oldhatná meg a vonatkozó törvény módosításával. A helyzet mihamarabbi orvoslása érdekében a civilszervezet a révkomáromi önkormányzattal együttműködve, addig is saját megoldást próbál találni.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
szóljon hozzá!