
Majdnem 30 százalékkal emelkedett a tojás ára. Drágulás
Fotó: Barabás Ákos
A tojás, a vaj és a friss gyümölcsök drágultak leginkább az élelmiszerek közül novemberben az előző hónaphoz képest, miközben a nem élelmiszeripari termékek közül az üzemanyag, a dohánytermékek és a cigaretta drágult leginkább – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett felméréséből.
2017. december 12., 13:312017. december 12., 13:31
2017. december 12., 13:322017. december 12., 13:32
Októberhez képest novemberben a tojás 29,21 százalékkal, a vaj 6,92 százalékkal, a friss gyümölcsök 2,22 százalékkal drágultak. A tehéntejért 1,51 százalékkal fizettünk többet novemberben – ismertette a felmérés eredményeit az Agerpres.
– derül még ki az INS adataiból.
Csökkent ugyanakkor a citrusfélék ára (-6,55 százalék), a zöldségek és zöldségkonzervek (-3,29 százalék) és a cukor (-1,35 százalék) ára.
2017 novemberében az infláció éves rátája 3,23 százalékra emelkedett, míg októberben 2,6 százalékos volt.
A román jegybank (BNR) 1,9 százalékról 2,7 százalékra módosította az év végéig várható inflációs rátát. 2018 végéig a BNR 3,2 százalékos, 2019 szeptemberéig pedig 3,1 százalékos inflációt jelez előre.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!