
Nehéz helyzetben van a romániai labdarúgás utánpótlás-nevelése. Nincs elég pénz, kevés a szakember, hiányos a rendelkezésre álló infrastruktúra, egyre kevesebb gyermek jár edzésekre, kevesen sportolnak – hangzott el nemrég egy kolozsvári sportbeszélgetésen, amelyen Fikker Ferenc egyetemi oktató, az Ardealul focisuli edzője, Könczei Soma, a Dribli Erdélyi Gyerekfociklub vezetője és Tatár Tamás edző, az idén indult Juniorul labdarúgó-iskola alapítója vett részt.
2015. október 28., 15:502015. október 28., 15:50
Sok csapat van, de nincs minőség. Kevés az erős klub, amelyeknek junior csapataival a különböző korosztályokban komoly bajnokságokat lehetne szervezni. Lejár egy bajnokság, és alig akad olyan mérkőzés, amelyen nehézségekkel küszködne egy jobb együttes – mondja Fikker Ferenc. Nem kerülnek elő a problémák, amelyeknek megbeszélésével fejlődhetnének a fiatalok. Amikor 18. életévüket betöltik, nem elég képzettek ahhoz, hogy felkerüljenek az első- és másodosztályban játszó együttesek keretébe. Ezért történik meg, hogy a Liga 1-es csapatok egy része külföldről szerződtet játékosokat.
Könczei Soma azt emelte ki, hogy az edzőkollégák túl eredményorientáltak, amely nem tesz jót a versenynek. A lényeg a játékosok nevelésén lenne, ám ez többnyire háttérbe szorul – magyarázta Könczei. Néha megtörténik, hogy egyes edzők gyengébb csapatokat keresnek, hogy együttesükkel „jól megverjék”, és ezzel saját hozzáértésüket emeljék ki, noha a fiatalok így nem tudnak fejlődni.
A teljes írás az Erdélyi Napló október 29-én, csütörtökön megjelenő lapszámában olvasható.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!