
A szlovák államfő nem írta alá és újratárgyalásra visszaadta a parlamentnek a közelmúltban elfogadott hazafiassági törvényt. Döntését Ivan Gasparovic személyesen jelentette be pénteken délután Pozsonyban. A sokat vitatott, komoly tiltakozásokat kiváltó jogszabály április elsején lépett volna életbe, ha az államfő aláírja. A határidő március 20-án éjfélkor jár le – tájékoztatott a Duna TV.
2010. március 19., 18:512010. március 19., 18:51
2010. április 08., 21:242010. április 08., 21:24
„A törvény tartalmával teljesen egyetértek, nincs semmi kifogásom, de nem tartom reálisnak, jónak, hogy április elsején lépjen életbe\" – mondta Gasparovic. Hozzátette: a jogszabály megvalósításához több időre van szüksége az érintetteknek. A köztársasági elnök vétójának felülvizsgálatához a 150 tagú törvényhozói testületben legalább 76 szavazatra lesz szükség.
Gasparovic döntése várható volt, miután Robert Fico miniszterelnök az elmúlt napokban nyilvánosan felszólította, hogy ne írj alá a jogszabályt. A pozsonyi sajtó ezért egybehangzóan már korábban azt írta, hogy a hazafiassági törvény sorsa ezzel el van döntve, mert Gasparovic mindig teljesíti Fico akaratát.
Az államfő a sajtóértekezleten visszautasította ezeket a véleményeket, s butaságnak minősítette. \"Mindig önállóan döntöttem, s ez így lesz a jövőben is\" – jelentette ki újságírók előtt Gasparovic, akin látható volt, hogy nagyon kellemetlen számára ez az általános sajtóvélemény.
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) már csütörtökön közölte, hogy nem ért egyet a hazafiassági törvény visszaadásával, s attól tart, hogy esetleg a jogszabály szőnyeg alá söpréséhez vezethet, hiszen nem biztos, hogy a parlament újra elfogadja.
A parlament utolsó, háromnapos ülése május 18-án kezdődik. A honatyák az első két napon tárgyalják még azokat az államfő által visszaadott törvényeket, illetve azokat a jogszabályokat, amelyek tárgyalását a korábbi ülésszakon nem fejezték be.
A hazafiasságot erősíteni hivatott törvényt a szlovák parlament március 2-án fogadta el. Az új jogszabály szerint a jövőben a szlovákiai iskolák minden osztályában ki kell majd függeszteni a szlovák zászlót, az állami címert, az alkotmány bevezetőjét, valamint a szlovák himnusz szövegét. A himnuszt hétfő reggelente le is játsszák a diákoknak, s elhangzik minden hivatalos sportrendezvény kezdetén is. A képviselő-testületek tagjai – az önkormányzattól a parlamentig – pedig minden ülés elején elénekelik a himnuszt. A közszolgálati televízióban és rádióban éjfélkor csendül fel kötelezően a szlovák himnusz. Ugyanakkor az összes iskolai tananyagban is megerősítik a hazafiasságra való nevelést.
Az eredeti előterjesztésben az a rendelkezés is szerepelt, amely Szlovákia iránti hűségesküre kötelezte volna a 15 éves fiatalokat személyazonossági igazolványuk átvételekor, illetve a parlamenti és helyi képviselőket megbízatásuk kezdetén. Ezt a rendelkezést a bírálatok után a vita során kivették a tervezetből. A most elfogadott változat szerint a hűségesküt már csak az államigazgatás újonnan felvett alkalmazottaitól fogják megkövetelni.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!