
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európa Tanács parlamenti közgyűlésétől azt várja, hogy kezelje súlyához mérten és adjon megfelelő választ Romániának amiatt, hogy a román szenátus kedden érdemi vita nélkül utasította el a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet.
2012. szeptember 26., 12:222012. szeptember 26., 12:22
Mint megírtuk, a román törvényhozás felső háza döntő házként többségi szavazattal – öt RMDSZ-es szenátor ellenszavazatával – utasította el a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső parlamenti képviselő. Az SZNT közleményében megállapítja: sajnálattal vették tudomásul, hogy a román parlament felső háza második alkalommal is érdemi vita nélkül utasította el Székelyföld autonómia-statútumát. Mint írják, egy jogállamban minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitassanak, és ne söpörjék le az asztalról „többségi gőggel”.
Az SZNT emlékeztet arra, hogy Románia az Európa Tanácsba való felvételekor kötelezettséget vállalt az 1201-es ajánlás betartására, amelynek 11. cikkelye értelmében „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint pártja az egyedüli romániai politikai szervezet, amelynek programjában szerepel a területi autonómia. A fellengzős nyilatkozatairól és reagálásairól ismert politikus szerint a területi autonómiát többlépcsős folyamatként lehet megteremteni, így a decentralizációnak, a kulturális autonómiának és a szubszidiaritás elvének kell előbb érvényesülnie. Úgy véli, hogy a területi autonómiát csak a román politikával való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni. Kovács szerint az RMDSZ riválisai kizárólag közleményekkel harcolnak az autonómiáért. Arra sem ő, sem pártja szenátusi frakcióvezetője nem volt hajlandó emlékezni, hogy bár az RMDSZ jó másfél évtizeden át volt hatalmi helyzetben Bukarestben különböző román szövetségeseinek hála, mégsem sikerült áttörést elérni a romániai magyarság önrendelkezése terén, mi több, a nemzeti kisebbségek kollektív jogait minimális szinten szavatoló kisebbségi törvényt sem volt képes elfogadtatni.
A párt jelenlegi elnöke a tavalyi nagyváradi kongresszuson történt megválasztásakor azt ígérte, hogy lemond, ha fél éven belül nem sikerül elfogadtatni ezt a törvényt. Eltelt másfél év, kisebbségi törvény ma sincs, Kelemen Hunor viszont továbbra is az RMDSZ elnöke.
A statútumtervezetet 2005-ben beterjesztő Sógor Csaba – ma európai parlamenti képviselő – szerint napirenden kell tartani az önrendelkezés kérdését Brüsszelben és Bukarestben egyaránt még akkor is, ha pillanatnyilag arra sincs hajlandóság, hogy elvi vitát folytassanak a témáról a román politikusok.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!