
A bruttó hazai termék 3,2 százalékkal nőtt Romániában az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatással kiigazított adat 3,3 százalékos növekedési ütemet mutat – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet (INS).
2014. november 14., 19:192014. november 14., 19:19
Az előző negyedévhez képest a román GDP 1,9 százalékkal nőtt. A 2014 első 9 hónapjában a növekedés 2,8 százalékos volt a nyers, illetve 3,1 százalékos a naptárhatással kiigazított adat szerint a 2013-as év első kilenc hónapjához képest.
Az INS a korábban közölt adatokat is kiigazította, így kiderült, hogy a román gazdaság az év első felében valójában nem volt technikai recesszióban, vagyis a GDP nem csökkent az első és a második negyedévben is
A korrigált adatok szerint a román GDP az idei első negyedévben 0,5 százalékkal nőtt, és a második negyedévben sem 0,9 százalékkal, csak 0,3 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest.
„Miután 2013-ban Románia az egyik legnagyobb, 3,5 százalékos növekedést produkálta az Európai Unióban, idén ismét el tudjuk érni a 3 százalékot olyan körülmények között, amikor az uniós tagországokban lassul a gazdasági növekedés” – hangsúlyozta az elnökválasztási kampány hajrájában lévő Victor Ponta román kormányfő pénteken.
A politikus rámutatott: Románia „egy pillanatig sem volt recesszióban” kormányzása idején, az erre utaló ideiglenes adatokból csak ellenfelei próbáltak politikai tőkét kovácsolni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!