
Kétéves kormányzása alatt a Ponta-kormánynak sikerült felgyorsítania az európai uniós pénzek lehívásának ütemét, kumulált értékben 4,1 százalékos gazdasági növekedést ért el, de csődöt mondott a közigazgatás bürokráciájának a felszámolása, az új munkahelyek teremtése, illetve a költségvetési erőforrás előteremtése terén, ezért kénytelen volt új adókat kivetni – vonta meg a mérleget a Ziarul Financiar gazdasági és üzleti napilap.
2014. június 10., 15:222014. június 10., 15:22
Mint emlékeztettek, az elmúlt két év során összesen 5,2 milliárd euró összegben sikerült uniós finanszírozást szerezni, eközben a 2013-as évben regisztrált 3,5 százalékos gazdasági bővülés minden várakozást fölülmúlt – igaz, a szakemberek szerint a növekedés főként az átlagosnál jobb mezőgazdasági évnek köszönhető.
2012 májusa és 2014 áprilisa között viszont alig 95 ezerrel nőtt a munkahelyek száma, s alig 4,396 millió eurót tesz ki az alkalmazásban állók száma. A ZF elemzője rámutat, a Ponta-kabinet nem avatkozott be túlzott mértékben a közszférába: miközben a Boc-kormány 2009 és 2012 között 200 ezerrel csökkentette a közalkalmazottak számát, a mostani kormány idejében alig 13 ezer posztot szerveztek át.
Csak enyhén nőtt eközben az országos nettó átlagbér, a 2012 májusában jegyzett 1530 lejről (350 euró) 1706 lejig (383 euró) tornázta fel magát. Makrogazdasági tekintetben a ZF pozitívumként emeli ki, hogy sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 40 százaléka alatt sikerült tartani az államadósságot, illetve hogy az amerikai hitelminősítők javítottak az ország besorolásán.
Az elemző felrója viszont a Ponta-kabinetnek, hogy nem volt képes növelni a büdzsé bevételeit, ami miatt kétszer is adó- és illetékhullámot zúdított az üzleti szféra fejére: ásványkincsadó, oszlopadó, az üzemanyagokra kivetett hétcentes plusz illeték – mindez a ZF számításai szerint felért egy 2 százalékos áfaemeléssel.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!