
Archív
A Hagyományok Háza Forgószél és Garabonciás néven hon- és népismereti levelezőversenyt hirdet, amelynek témája idén a népi építészet. A megmérettetésen külhoni fiatalok részvételére is számítanak.
2018. szeptember 05., 16:532018. szeptember 05., 16:53
A Hagyományok Háza immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg Forgószél és Garabonciás néven a hon- és népismereti levelezőversenyét. A vetélkedőre idén is várják azoknak az iskolásoknak a jelentkezését, akik izgalmas, szórakoztató feladatok megoldásán keresztül szívesen mélyítenék el hon- és népismeretbeli tudásukat, illetve szívesen megismerkednének a magyar népi kultúra gazdag, sokszínű világával.
A vetélkedő feladatainak középpontjában minden évben más és más téma áll, amit a versenyzők önálló gyűjtő-, kutatómunka révén dolgoznak fel két korosztályi csoportban.
Az 5-6. osztályosoknak, a „Forgószeleseknek” a versengés háromrészes. Első és második része levelező, ez összesen négy feladatlapot jelent. A harmadik része, a döntő az egyetlen, ahol a versenyzők személyesen is megjelennek. A jelentkezők a feladatlapokat interneten, e-mailben kapják meg, a kijavított feladatlapot – az elért pontszámokkal együtt – a szervezők postán juttatják vissza az iskolákba.
A határon túli versenyzőknek a személyes megmérettetésen nem kell részt venniük, az ő esetükben a feladatlapok pontszámai döntenek.
A 7-12. osztályos, „Garabonciás” jelentkezők az esztendő során három – egyéni gyűjtő-kutatómunkát igényelő – feladatlapot kapnak. A feladatlapokat pontozással értékelik két korosztályi csoportban (7-9. osztályosok, 10-12. osztályosok), a sorrendet a kidolgozott feladatlapok pontozása alapján állapítják meg.
Mindkét kategóriában a legjobbak könyvjutalomban részesülnek, és összesen húszan, nyári jutalomtáborozásban vesznek részt.
Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 25., a külhoniak számára a részvétel ingyenes. További információk ezen a linken találhatók.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!