A Mikó-ügyről és a romániai egyházi ingatlanok visszaállamosításának veszélyéről tájékoztatta a Szentszéket Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
2012. szeptember 24., 17:252012. szeptember 24., 17:25
Az alakulat hírlevele szerint a szövetség küldöttsége szeptember 21–22-én Rómában részt vett a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléján (CDI). A kereszténydemokrata és centrista alakulatokat tömörítő pártszövetség vezetőit szombat délelőtt Castel Gandolfóban fogadta XVI. Benedek pápa. Római tartózkodása során Kelemen Hunort magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Gianfranco Ravasi bíboros, a Szentszék Kultúra Tanácsának elnöke.
Kelemen tájékoztatta a bíborost a romániai politikai fejleményekről, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válságot követően Romániában társadalmi és erkölcsi válság alakult ki. Példaként a Mikó-ügyet hozta fel. Az RMDSZ elnöke ismertette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Gimnázium helyzetét, rámutatva, hogy – az igazságszolgáltatást eszközként használva – Románia ismét államosítani akar egy egyházi ingatlant. A politikus úgy vélekedett, hogy a Mikó-iskolát további hasonló ügyek követhetik, hiszen máris vannak arra utaló jelek, hogy más felekezetek ingatlanjai is hasonló sorsra jutnak. A szövetségi elnök kifejezte meggyőződését, miszerint az erdélyi magyarság, Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége nem nézheti tétlenül, hogy ismét elveszítse két évtizedes munkával visszaszerzett jogait és vagyonát.
Ravasi bíboros az RMDSZ tájékoztatása szerint aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Romániában ilyesmi megtörténhet, hiszen – mint mondta – ez veszélyes precedens lehet. A kihallgatás végén Kelemen a Mikó-ügy hátteréről készített összefoglalót adott át a Szentszék Kultúra Tanácsa elnökének és irodavezetőjének, az erdélyi származású Kovács Gergelynek.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!