A megtisztító, felemelő ünnep

– A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébániája, udvara, épületei, étkezdéje hétezer lelket számláló nagy gyülekezet főhadiszállása. A csendes falusi vagy külvárosi parókiák, plébániák meghittségéhez szokott ember csodálkozva nézi a nyüzsgést, az egymást követő szentmiséket, lelkigyakorlatokat, az egyházi és világi foglalkozások sokaságát. Szereti ezt a nagyvárosi munkát?

– A lelkem mélyén mindig falusi pap akartam lenni, ezért erre csak 3 évet kaphattam az eddig eltöltött 33 évnyi szolgálatból. A városi pasztoráció kicsit másabb. A városi ember sokkal több külső hatásnak van kitéve, több odafigyelést igényel. Sok faluban még működnek a megtartó közösségek, akármit szervezünk, odahozza az embereket. A városnak nagy a szétszedő ereje. Csúnya szóval fogalmazva, a városi embereknek jó meleget kell készíteni ahhoz, hogy egybetartozzanak. Nehezebb eljutni a szívükhöz, de igen hálás közösség. Ha egy tízemeletes lépcsőház negyven családjából csak öt-hat gyakorolja a hitét, az elenyésző arány. Ezért számukra az egyházi közösség a megtartó erő. Ha a városi ember felfedezi, hogy a gyülekezet olyan közösség, ahova örömmel járhat, nagyon jó egyházközség alakul ki.

– Minden azon múlik, hogy a gyülekezetnek közösségépítő, jó lelkésze legyen?

– A mai világ jellegzetessége, hogy a közösségek léte jórészt a karizmatikus emberektől függ. Ha a lelkész képes megszólítani őket, a szó jó értelmében be tud bújni a bőrük alá, beengedik őt a szívükbe és a lelkükbe. Egyszer azt mondtam: a harmadik évezred plébániáját a plébános és baráti köreként képzelem el. Minden aktív hívemnek a barátommá kell válnia. Aki nem lesz a barátom, azt nem tudom megszólítani. Látni kellene vasárnaponként, amikor a szentmiséről kilépő emberekből körök alakulnak az udvaron. Mindenik azt szereti, ha odalépek hozzájuk. Az emberek nem csak azt várják el, hogy gyerekeikkel foglalkozzam, és meglátogassam az öregjeiket, hanem álljak szóba velük, megkérdezzem, hogy vannak?

– Tud-e igazán felszabadultan ünnepelni a ma embere?

– Sajnos nem! A legnagyobb ünneprontó a televízió, mert mindig eléje kívánkozunk. Ha igazából ünnepelni akarunk, vissza kell térnünk eleink szokásaihoz. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásainknak megvan a helyük, a szépségük, a varázsuk. Nem hiába mondjuk, hogy hagyományaiban él a nemzet. Az ünnepnek van egy komoly teológiai tartalma, töltete, amit kiegészít a játék. Mert ünnepelni kell! A templomi szentmise, istentisztelet után jön az ünnepi ebéd, és utána következnek az ünnepi játékok. Az ember homo ludens, az Úristennek öröme telik a játszó emberben. A mogorva, mindenben kritikus, hibát kereső ember képtelen felszabadulni. Játszani csak a könnyed ember képes, aki megtisztult, túljutott feszültségein, a metamorfózison. Erre való az ünnep, amely megtisztít, felemel, kiemel a gondokból.

A teljes interjú az Erdélyi Napló április 2-án megjelenő 13. lapszámában olvasható.