
Fotó: Makkay József
A rendszerváltás után huszonöt évvel először nyílik reális esély a magyar családi gazdaságok munkáját segítő felvásárló és értékesítő szövetkezeti hálózat kialakítására Erdélyben. Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete által felvállalt törekvés első állomása egy megbízható gazdakataszter elkészítése. Partiumi tapasztalatokat mutatunk be.
2014. augusztus 27., 10:292014. augusztus 27., 10:29
2014. augusztus 27., 10:302014. augusztus 27., 10:30
Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete néven egész Erdélyt átfogó új gazdaérdekvédelmi szervezet alakult Nagyváradon. Ügyvezető elnöke, Csomortányi István az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke is, aki építészmérnöki végzettségű politikusként földtulajdonos és gazdálkodó. Családja 1990-ben vette vissza nagyvárad-hegyaljai szőlősterületeit, ahová a termelőszövetkezet gyümölcsöst telepített. A családi birtokot az elmúlt negyedszázadban sikerült megújítani, a régiek helyett új gyümölcsfákat telepítettek. „Egy centit sem adtunk el az elődök földjeiből” – jelenti ki vendéglátóm. Az új gazdaegyesület bejegyzése fő okának azt tartja, hogy bármerre jár a Partiumban, a mezőgazdaságban az ellenkezőjét látja annak, amit politikusként és gazdálkodóként szeretne.
„A családi gazdaságok és agrárvállalkozások erősödése helyett dél-amerikai típusú latifundiumrendszer van kialakulóban. Szinte minden településen akad egy-két nagyvállalkozó, aki a gazdák földjét bérli, de többségük már jelentős földterületeket is vásárolt” – ecseteli az általánosnak tekinthető partiumi helyzetképet Csomortányi István. A Bihartól délre fekvő településeken masszívan megjelentek több ezer hektáros területeken gazdálkodó külföldiek. A romániai agrártámogatási rendszer is a nagygazdaságoknak kedvez: a rendszerváltás óta a kormányok nem a családi gazdaságokat, hanem a bărăgani-i területeken honos, több száz, vagy több ezer hektáros birtokrendszert hozták előnybe.
A partiumi politikus szerint az egyik legzavaróbb tényező, hogy színmagyar vidékeken is elsősorban román nagyvállalkozók bérlik, vagy vásárolják fel a földeket. Példaként az érmelléki települések birtokviszonyairól beszél, ahol a Ceauşescu-rendszerben odahelyezett román agrárszakemberek a rendszerváltás utáni években bukaresti segítséggel ügyeskedték össze az új nagygazdaságokat.
A teljes írás az Erdélyi Napló augusztus 28-án megjelenő, 34. lapszámában olvasható.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!