A közállapotok megváltoztatásáért tüntettek Budapesten

A közállapotok megváltoztatásáért tüntettek Budapesten az Operánál péntek este, a résztvevők a Nagymező utcáig töltötték meg az Andrássy utat – jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.

MTI

2015. január 03., 15:012015. január 03., 15:01

A Facebookon MostMi! – Új országot építünk! mottóval meghirdetett demonstrációt – amelyen néhány ezren vettek részt – a három évvel ezelőtti tüntetés évfordulójára szervezték az operaház elé.

Várady Zsolt, a MostMi társadalmi kezdeményezés egyik elindítója arról beszélt: nem magát a képviseleti demokráciát utasítják el, hanem az elmúlt 25 év pártjait vonják kérdőre, mert nem tettek valós lépéseket azért, hogy a társadalom igazi részévé váljon a közügyek formálásának. Kijelentette, egyelőre nincsenek pártpolitikai ambíciói és a MostMi mozgalom sem pártalapítási szándékkal jött létre, mert nincs itt az ideje, nincs hozzá szervezet, sem anyagi lehetőség.

Szerinte ma a politikusok nem a köz ügyeit képviselik, hanem a saját világukat építik. Fontosnak nevezte, hogy a társadalom öntudatra ébredjen, úgy fogalmazott „az államnak nem feladata helyettünk gondolkodni”. Öntudatos társadalom kialakítása a legfontosabb feladat a jövőre nézve – mondta Várady Zsolt.

Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója azt mondta, bár a három éve hatályos alaptörvény azt állítja, hogy Magyarország köztársaság, ez szerinte nem igaz. Hozzátette: „újra meg kell alapítanunk” a magyar köztársaságot, és meg kell alkotni új alkotmányát.

Hangsúlyozta: a köztársaság mindenkié, a köztársaság adja a legnagyobb szabadságot és biztonságot mindenkinek. Azt is kiemelte, hogy „az alkotmány mindannyiunké kell legyen”. Egyúttal szorgalmazta, hogy az állam működése legyen teljesen átlátható.

A rendezett körülmények között felnövő és élő Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája egyik alapítója, valamint a miskolci állását elvesztő és egy fővárosi kunyhóba, majd önkormányzati bérlakásba kényszerülő Csizi Zsolt, A Város Mindenkié csoport aktivistája eltérő sorsukat hasonlították össze.

Utóbbi azt mondta: a meglévő szakadékot nem a Fidesz, hanem a kapitalista gazdasági rendszer teremtette, de a kormány mindent megtesz azért, hogy a különbségeket ne csökkentse, hanem növelje. Udvarhelyi Tessza kijelentette: ennek a kormánynak mennie kell, a jövőben pedig hiteles, felelős, valóban baloldali értéket valló politikusokra lesz szükség.

Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő, akit „magyar állampolgárként” konferáltak fel, azt mondta: a Fidesz rendszere bukásra van ítélve, de hogy ez holnap, idén, 2018-ban történik-e meg, vagy évtizedeket kell várni rá, a tudatos állampolgárokon múlik. Hangsúlyozta: demokratikus európai alternatívát kell felmutatniuk, és ennek megteremtésére időt, energiát és pénzt kell áldozniuk.

Arra is kitért, hogy nem egy új pártot, hanem mindenki számára nyitott alternatívát kell felépíteniük, a céljuk pedig a szélsőségektől ódzkodó, demokratikus, középre tartó európai ország megteremtése.

Kálmán László nyelvész decentralizálásról, az állam működésének teljes nyilvánossá tételéről és a nyomor felszámolásáról beszélt. Hangsúlyozta: a civilek szabadok és európaiak szeretnének lenni. Azt is kiemelte: nem tesznek egyenlőségjelet az eddigi magyar kormányok közé, mert a 2010 előttiek nem tudtak és talán nem is akartak úgy visszaélni a hatalommal, mint a jelenlegi. Hozzátette: de egyik kabinet sem akarta helyrehozni a súlyos rendszerhibákat, ezért nem kérnek a 2010 előtti állapotok egyszerű visszaállításából sem.

Takács Bori, a MostMi társadalmi kezdeményezés egyik elindítója azt mondta: Orbánnak és vele együtt a rendszernek is mennie kell, és helyette egy új, jobb rendszerre van szükség, abban még meg kell egyezniük, hogy milyen legyen.

Elmondta: Angela Merkel német kancellár egy hónap múlva esedékes látogatása idejére szervezik a következő tüntetést, hogy megmutassák: Európához akarnak tartozni. Szerinte a gyülekezési törvény tervezett módosítása azt jelzi, hogy van értelme tüntetniük.

A demonstráció előtt Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc korábbi beszédeiből, valamint A tanú című filmből játszottak be részleteket, miközben egy épület falára klipet, illetve a film egyik jelenetét vetítették. A tömegben körülbelül tucatnyi közmunkás-szakszervezet feliratú, illetve több uniós zászlót is lehetett látni, de volt, aki Che Guevarát ábrázoló, illetve magyar nemzetiszínű lobogóval érkezett.

A feltartott táblákon többi között a következő feliratokat lehetett olvasni: „Támogassuk a Rolex-kormányt!\", „Ne higgyetek a szemeteknek!”, „Torkig vagyunk”, „Delete Viktor”, illetve „Stadionos Viktor, ebből elég volt”.

A rendezvény végén, a Himnusz elhangzása közben a színpad előtt dulakodás alakult ki, amikor a demonstráció egyik résztvevője uniós zászlót tartott a magasba, rajta „Nem” felirattal, és egy ember ki akarta csavarni a kezéből. Az MTI tudósítói azt látták, hogy két embert rendőrök gyűrűjében az operaház oldalához kísértek, ott igazoltatták őket.

Este nyolc órakor már a színpadot szedték szét a rendezők, a forgalom az Oktogon felé fokozatosan elindulhatott. A rendőrség az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a demonstrációhoz kötődően senki ellen nem indult eljárás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés