A költségvetésből pénzelnék a kampányokat

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelnék Romániában, a jelöltlistát állító pártok hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el – egyebek mellett ezt írja elő az új pártfinanszírozási törvény tervezete, amelyet csütörtökön véglegesített a választási reformcsomagot előkészítő parlamenti különbizottság.

Hírösszefoglaló

2015. március 05., 20:062015. március 05., 20:06

A jogszabály megszabná a kampányköltségek felső határát, az állandó választási hatóság (AEP) pedig csak azoknak a pártoknak a számlákkal igazolt költségeit számolná el, amelyek megszerezték a voksok legalább 3 százalékát. A kampányra a pártok kölcsönt vehetnek fel, ezt azonban csak közjegyzői hitelesítéssel tehetik meg. A felvett kölcsön összértéke egy párt esetében nem haladhatja meg az állami költségvetés bevételeinek 0,025 százalékát, egyetlen hitelező pedig nem adhat 500 minimálbérnél nagyobb összeget egy pártnak.

A választások közötti időszakban a pártok tagdíjakból, rendezvényeik belépődíjából és kiadványaik bevételéből fedezhetik majd működési költségeiket. A tavalyi elnökválasztási kampány után élénk sajtóvita alakult ki arról, hogy a pártfinanszírozás átláthatóbbá tételével kellene visszafogni a politikai korrupciót. A választási reformcsomaggal egyebek között azt a gyakorlatot akarják felszámolni, hogy a pártok egymásra licitálva költsenek hatalmas összegeket választási kampányaikra, mert a jelenség hátterében többnyire olyan „szponzorok” állnak, akik elvárják a támogatásukkal tisztségbe juttatott politikustól, hogy a rábízott közpénzekből térítse meg számukra a „politikai befektetést”.

A parlamenti bizottság az új párttörvény, illetve helyhatósági választási törvény tervezetét is elfogadta csütörtökön: ezeket jövő héten terjesztik a bukaresti törvényhozás elé. A bizottság a tervezetben azt javasolja, hogy a polgármestereket továbbra is egyetlen fordulóban, relatív többséggel válasszák, a megyei tanácsok elnökei esetében pedig térjenek vissza a tíz évvel korábbi közvetett választáshoz. A javaslat szerint a megyei tanács elnökét a közgyűlés tagjainak egyszerű többsége választaná meg, de csak kétharmados többséggel lehetne leváltani.

Romániában jövő tavasszal önkormányzati, ősszel pedig parlamenti választást tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés