Hirdetés
Hirdetés

A jelenlegi, illetve leendő orvosok több cigarettát szívnak, mint az átlagember

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Míg a felnőtt dohányzók számát illetően Románia nem lóg ki az európai átlagból, a kamaszoknál az első öt-hat ország között szerepel. Ennél is lesújtóbb a helyzet a cigarettázásról való leszokást illetően, ott sereghajtók vagyunk.

Szucher Ervin

2018. május 23., 17:002018. május 23., 17:00

Mindez egy amerikai, magyarországi és romániai szakmai együttműködésen alapuló, hat éves időtartamra kiterjedő dohányzáskutatásból derült ki, mely a napokban zárult.

Ez alkalommal a hazai partner, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem két oktatója, Ábrám Zoltán és Valentin Nădăşan egy szakkönyvet is megjelentetett. A kutatás eredményeit az amerikai partner, Kristie L. Foley professzorasszony jelenlétében Ábrám Zoltán, valamint a hét témavezető értékelte ki. Kiderült, hogy

nagyon sok tinédzser már az 5–8. osztályban elkezdett cigarettázni.

Hirdetés

Az elrettentő rövidfilmek nemigen hatják meg azokat a kilencedik osztályos diákokat, akik már rászoktak a dohányzásra. A megelőző munka inkább azoknál mutatkozik hasznosnak, akik addig nem cigiztek.

A várandós nőknek is csak a fele képes lemondani terhessége idejére magzata és a saját egészsége érdekében a dohányzásról.

Mindez akár nem is kellene hogy meglepjen senkit, ha figyelembe vesszük a vásárhelyi orvosi egyetem hallgatósága és oktatói gárdája körében végzett kutatást. Abból kiderült, hogy

a jelenlegi illetve leendő orvosok lényegesen több cigarettát szívnak, mint az átlagember.

Míg a diákok általában a vizsgadrukkra szokták hárítani a felelősséget, tanáraik nem tudnak semmiféle elfogadható magyarázattal szolgálni.

Az újabb adatokat és összefüggéseket felsorakoztató felméréseken, vizsgálatokon túl a szakemberek a megelőzésre helyezték a hangsúlyt. Támogatták a dohányzási törvényt, és továbbra is szorgalmazzák annak megfelelő alkalmazását és betartását, a helyes gondolkodásmód kialakítását. Amint a törvény kapcsán Ábrám Zoltán lapunknak megjegyezte, a nyilvános helyekről nagyjából sikerült kiiktatni a dohányfüstöt, azonban ezen intézmények illemhelyeiről aligha. A marosvásárhelyi professzor ugyanakkor úgy véli, a nyilvános helyeken hasznos lenne betiltani a füstmentes dohánytermékek, elektronikus cigaretták használatát is.

Idézet
Sajnos Románia nagyon keveset költ a leszoktatásra, holott erre is volt egy javaslatunk. Még inkább kellene növelni a jövedéki adót, így egyrészt a cigi ára miatt csökkenne a dohányosok száma, másrészt a befolyó összeget prevencióra és leszoktatásra lehetne fordítani, ami további csökkenést eredményezne

– magyarázta Ábrám Zoltán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene

Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó
2026. január 04., vasárnap

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat

Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat
2026. január 04., vasárnap

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben

Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek

Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.

Román áldozata is van a svájci üdülőtelepen történt szilveszteri tűzvésznek
2026. január 03., szombat

Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását

Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.

Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását
2026. január 03., szombat

Bíróság elé állítják Nicolás Madurót és feleségét az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.

Bíróság elé állítják Nicolás Madurót és feleségét az Egyesült Államokban
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Donald Trump: sikeres amerikai támadásban elfogták a venezuelai elnököt

Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.

Donald Trump: sikeres amerikai támadásban elfogták a venezuelai elnököt
2026. január 02., péntek

Román állampolgár is eltűnt a svájci üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzvészben

A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.

Román állampolgár is eltűnt a svájci üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzvészben
2025. december 30., kedd

90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás kaphat munkavállalási engedélyt Romániában 2026-ban

A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.

90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás kaphat munkavállalási engedélyt Romániában 2026-ban
Hirdetés