A hazai alkotókat „ösztönzik”

Ismét meghirdeti alkotói ösztöndíját a Communitas Alapítvány. A 35 év alatti alkotók már pályázhatnak az ösztöndíjra, 41 nyertes pályázó ugyanis egy éven keresztül kaphatja majd a havi 700 lejes támogatást.

Szász Cs. Emese

2012. február 15., 12:322012. február 15., 12:32

2012. február 15., 13:222012. február 15., 13:22

Az RMDSZ által életre hívott Communitas Alapítvány 2003-ban hirdetett először ösztöndíjat azoknak a fiatal művészeknek, akik az erdélyi magyar kultúrát kívánják gazdagítani műveikkel. Akkor 12 ifjú művészt részesítettek alkotói ösztöndíjban, azóta folyamatosan nő ez a szám. Múlt évben is 41 személy nyerhette el a támogatást, a díjazottak között pedig jó néhány Maros megyei is volt: többek közt a színház területén Gecse Ramóna és Csép Zoltán, a zene kategóriáján belül pedig az egyre ismertebb Szabó Előd kapta meg át az elismerést és a vele járó ösztöndíjat.

Idén is harmincöt év alatti alkotók az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területéről pályázhatnak. A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, a művészet társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása. A pályázati felhívás és az űrlap letölthető a Communitas Alapítvány honlapjáról, illetve kérhető e-mail-en, a communitas@rmdsz.ro címen.

A pályázat leadásának határideje március 5., 16 óra (beérkezés időpontja). A pályázatot a következő címre kell eljuttatni: Fundaţia Communitas (Alkotói Ösztöndíjbizottság) 400489 Cluj-Napoca, str. Republicii nr. 60., jud. Cluj.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Hat ember sérült meg a balesetet ért mikrobuszban

Baleset miatt áll a forgalom Jedd és Kebele között: egy mikrobusz hat utasát kell sérülések miatt ellátni.

Hat ember sérült meg a balesetet ért mikrobuszban
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

2026. augusztus 14., péntek

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
2026. augusztus 14., péntek

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe

Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával

Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával
2026. augusztus 13., csütörtök

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek

Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek
2026. augusztus 12., szerda

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak

Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában

Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában
2026. augusztus 12., szerda

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. augusztus 11., kedd

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt

459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt
Hirdetés