
Fotó: Veres Nándor
Az Eltűnt Gyerekek Nemzetközi Napján (május 25.) a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben foglalt állást a gyerekeltűnés kérdésében. Mint írják, a jelenkor mindennapjaihoz tartozik ez a jelenség, amely egyre aggasztóbb méreteket ölt, ezért maximális figyelmet érdemel.
2016. május 25., 16:252016. május 25., 16:25
A rendőrségi állásfoglalás szerint a legnagyobb hiba e tekintetben az, ha nem létező problémának tekintjük, vagy ha azzal érvelünk, hogy „ez velünk nem történhet meg”.
Maros megyében ebben az évben 44 kiskorú gyerek tűnt el, szerencsére valamennyiüket sikerült megtalálni és visszajuttatni otthonába. Az eltűnt gyerekek legtöbbjének életkora a 14-18 év között volt. Mind a negyvennégy esetben saját elhatározásból hagyták el az otthonukat, az okok között pedig a leggyakoribb az elmagányosodás, egyedüllét érzése, a családi viták, lelki, szentimentális problémák, a kommunikáció hiánya, a serdülőkori kivagyiság, a több szabadságra való vágyódás volt. Ami viszont az ezekben a gyerekekben nem tudatosul, a veszély érzékelése, ami rájuk leselkedik a családból vagy a gyerekintézetből való távozás után.
Amit az ezekkel az ügyekkel foglalkozó rendőrök a figyelmünkbe ajánlanak: kommunikálni kell a gyerekkel, bármennyire is nehéznek tűnik, párbeszédet kell folytatni velük. Teljes jogú partnerként kell kezelni, még olyan feltétellel is, hogy ellentmond a felnőttnek, más véleményt fogalmaz meg, észérvekkel támasztja alá véleményét. Ehhez viszont az szükséges, hogy mindenik fél hajlamos legyen engedményeket tenni.
Ha a baj már bekövetkezett, ha a gyerek elment otthonról, megtalálása után vele együtt kell elmenni egy pszichológushoz, aki segít, hogy szülő és gyermek párbeszédet kezdeményezzen, és kibeszéljék a fennálló problémát.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!