A Charlie Hebdo évek óta támadások kereszttüzében áll

Nem a tizenkét halálos áldozatot követelő szerdai merénylet az első támadás a baloldali, erőteljesen vallásellenes Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen, amelynek munkatársait az elmúlt években többször érték halálos fenyegetések, irodája és honlapja ellen több támadást is elkövettek.

MTI

2015. január 07., 21:532015. január 07., 21:53

2015. január 07., 21:542015. január 07., 21:54

A BBC brit közszolgálati televízió honlapján megjegyzi, hogy Stephan Charbonnier avagy Charb, a lap igazgatóját folyamatosan testőrök védik és többször kapott halálos fenyegetést. A Telegraph című brit napilap úgy tudja, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 2013-ban vérdíjat tűzött ki Charbra, iszlamista honlapokon pedig nemrégiben lefejezésére buzdítottak.

A szerdánként megjelenő magazin senkit sem kímélő, nonkonformista, a katolicizmust, az iszlámot, a zsidóságot vagy a szélsőbaloldalt egyaránt kifigurázó hangvételét misem bizonyítja jobban, minthogy Twitter-oldalán közzétett legutóbbi bejegyzéseinek egyike a rettegett Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet célozta meg.

A 45 ezer példányban megjelentetett magazin eheti borítóképén Michel Houellebecq, a botránykönyveiről ismert francia író szerepel, akinek Behódolás (Soumission) című könyve ugyancsak január 7-én jelent meg, s már kiadása előtt óriási vihart kavart Franciaországban. A közeljövőben játszódó történet szerint ugyanis egy radikális muszlim politikus foglalja el a francia államfői pozíciót.

2006-ban számos muzulmánt feldühített a Charlie Hebdo, miután az eredetileg a Jyllands-Posten dán napilap által közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat a francia lap is lehozta, és hozzátette saját rajzait. Válaszul gyújtóbombát dobtak a magazin párizsi irodájára.

2011 novemberében újabb hasonló támadás érte a lap irodáját, valamint hackerek indítottak akciót a honlapja ellen, feltehetően válaszul arra, hogy a magazin „Charia Hebdo” néven különkiadást jelentetett meg, s Mohamed prófétát a szám „társ-főszerkesztőjeként” jelölte meg.

2012. szeptember 19-én a szatirikus hetilap ismételten Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Aznap újabb hackertámadás érte a magazin honlapját. A karikatúrák olajat öntöttek a tűzre, mivel nem sokkal korábban Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó amerikai amatőr film jelent meg, amely világszerte feldühítette az iszlám híveit. A karikatúrák miatti tiltakozásoktól tartva 2012. szeptember 21-én, a péntek déli muzulmán ima idején húsz országban ideiglenesen zárva tartottak a francia diplomáciai képviseletek és iskolák.

„Ha figyelembe vesszük a körülményeket, a világhelyzet soha nem kedvez a radikális iszlám és általában a vallásokkal való viccelődéshez. Ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor soha nem lehet semmiről beszélni, a szatirikus sajtónak pedig vége” – nyilatkozott akkor a Charlie Hebdo igazgatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés