A bevándorlás korlátozását pártolók győztek a svájci népszavazáson

Az Európai Unióból Svájcba irányuló bevándorlás korlátozásának támogatói kerültek többségbe a vasárnap megrendezett népszavazáson a hivatalos eredmények szerint.

MTI

2014. február 10., 19:142014. február 10., 19:14

A népszavazáson részt vevők 50,3 százaléka voksolt igennel a bevándorlási kvótarendszer visszaállítására. A kormánynak így a következő három éven belül újra kell tárgyalnia Brüsszellel a Svájc és az Európai Unió viszonyát szabályozó szerződéscsomagot.

Jelenleg bármely uniós állampolgár letelepedhet az ország területén, amennyiben ott munkát vállal, csak az EU-n kívüli országok esetében korlátozzák a bevándorlást.

A referendumot a jobboldali populista Svájci Néppárt (SVP) kezdeményezte, mert úgy látják, hogy a „tömeges bevándorlás” a bérek csökkenéséhez és a lakbérek emelkedéséhez vezetett Svájcban. A kormány, valamint a gazdasági egyesületek és a szakszervezetek ezzel szemben ellenezték a népszavazásra bocsátott indítványt. Szerintük a külföldi munkavállalók nélkül Svájc nem tudná fenntartani a jelenlegi jóléti szintet és további gazdasági növekedést elérni.

Az EU megvizsgálja a következményeket
Közleményében a bizottság arra az álláspontra helyezkedik, hogy a kvóták bevezetése ellentétes a személyek szabad mozgásának elvével az EU és Svájc között. „Az EU meg fogja vizsgálni ennek a kezdeményezésnek a hatásait Svájc és az EU kapcsolatainak egészére” - tudatta a brüsszeli testület. Svájc nem tagja az Európai Uniónak, de kétoldalú megállapodás alapján jelenleg az uniós állampolgárok többsége az alpesi országban is szabadon vállalhat munkát, 2011 óta csak a román és bolgár állampolgárokra vonatkoznak korlátozások, amelyek 2016 május végén szűnnének meg. Az EU-hoz tavaly nyáron csatlakozó Horvátország állampolgáraira egyelőre nem vonatkozik a szabad beutazást és munkavállalást lehetővé tévő egyezmény. Svájcban a választásra jogosultak mintegy 56 százaléka járult az urnákhoz, és hajszálnyi többség, a szavazók 50,3 százaléka döntött úgy, hogy Svájc állítsa vissza a bevándorlást korlátozó kvótarendszert.

Az eredmény a többségi hangulat megváltozását mutatja, 2009-ben ugyanis még a választók mintegy hatvan százaléka ellenezte az uniós letelepülők számának a korlátozását.

Egy január végi közvélemény-kutatás szoros eredményt vetített előre: akkor 43 százalék támogatta a kezdeményezést, míg 50 százalék ellenezte, és hét százaléknyi volt a bizonytalanok aránya.

Vezető uniós tisztségviselők még a népszavazás előtt komoly következményeket helyeztek kilátásba arra az esetre, ha az EU-val társult partnerségi viszonyban lévő Svájc korlátozza az uniós állampolgárok letelepedését, akár a Svájc és az EU közös belső piacának megszüntetését is elképzelhetőnek nevezték. Ez utóbbival a svájci cégek elvesztenék az uniós piachoz való szabad hozzáférést.

Laurent Bernhard svájci politológus szerint ugyanakkor a népszavazási kezdeményezés szövege meglehetősen tág mozgásteret ad a kormánynak.

Bernhard a Basler Zeitung című svájci napilap internetes kiadásának nyilatkozva így vélekedett: sok minden a diplomáciai fórumokon fog eldőlni, és nem lehet előre látni azt sem, hogy az EU valóban egyoldalúan felmondja-e a Svájccal fennálló kétoldalú szerződéseit.

A népszavazás kezdeményezőinek elképzelése szerint minden svájci kantonnak meg kell határoznia, „az összgazdasági érdekek figyelembe vétele mellett”, hogy hány bevándorlót fogad be egy évben.

A 8 milliós Svájc lakosságának 23 százaléka külföldi. A legnépesebb külföldi közösségeknek az olaszok (291 ezer), a németek (284 ezer), a portugálok (237 ezer) és a franciák (104 ezer) számítanak.

A népszavazáson a szavazati joggal rendelkezők 56 százaléka vett részt. A korlátozás támogatói mindössze 19 500-zal voltak többen, mint az ellenzők. A 26 svájci kantonból 17-ben alkottak többséget az „igen” szavazatok. A nagyobb városokban, így Genfben, Zürichben és Zugban a többség a korlátozások ellen foglalt állást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés