
Nem kerül át a helyi önkormányzatok hatáskörébe a rendőrség, illetve a közlekedésrendészet, így a rendfenntartó hatóságokat továbbra is a belügyminisztérium felügyeli.
2013. október 21., 18:412013. október 21., 18:41
„A sajtóban megjelent értesülésekkel ellentétben sem a rendőrséget, sem a közlekedésrendészetet nem decentralizáljuk” – hangsúlyozta hétfőn Radu Stroe tárcavezető, aki bölcs politikai döntésnek nevezte az intézkedést.
Victor Ponta miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a decentralizációról szóló jogszabályt felelősségvállalási eljárással, vagyis parlamenti vita nélkül fogadja majd el a kormány. A tervek szerint erre novemberben, a 2014-es költségvetés elfogadása előtt kerülhet sor. Ponta szintén arról beszélt, hogy a jogszabály nem tartalmazza a rendőrség és más rendfenntartó hatóságok decentralizációját, ezek átszervezését a tervezett intézkedéstől függetlenül tárgyalják majd. „A hatósági szervek reformja nem marad el, hiszen például növelni kell a helyi rendőrségek hatáskörét, és hatékonyabb együttműködésre van szükség az országos és a helyi rendfenntartók között” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: reményei szerint a decentralizáció nyomán kevesebb pénzt emészt majd fel a közigazgatás, amely ugyanakkor hatékonyabban fog működni.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!