
Az Insomar kedden közzétett felmérése alapján az elnökválasztás második fordulójában a szavazójoggal rendelkezők 54 százaléka voksolna Geonăra és 46 százalékuk pedig Traian Băsescura.
2009. december 01., 11:272009. december 01., 11:27
2009. december 01., 14:472009. december 01., 14:47
Traian Băsescut inkább a fiatalok kedvelik, ugyanis választóinak 51 százaléka 18 és 34 éves közötti korosztályba tartozik, míg Geoanăra az idősebbek teszik le voksukat szavazótáborának 55 százaléka az 50 évtől 64 évig terjedő korosztályban található meg.
A PSD jelöltjét inkább vidéken kedvelik (57%), de a városi övezetben is 53 százalékkal ő vezet.
Băsescuban akár az első fordulóban továbbra is Erdélyben bíznak meg, ugyanis ebben a térségben a demokrata liberálisok jelöltjét a szavazók 53%-a kedveli. A szociáldemokraták képviselője Havasalföldön arat, hisz ebben az övezetben a polgárok 59%-a szavazna rá, de Geonă Moldovában is eléggé figyelemreméltó fölénnyel 57%-al vezet. Jelenleg úgy tűnik Băsescu Bukarestben is elvesztené a választások második fordulóját, mivel itt a szavazatok 46%-át lenne képes összegyűjteni.
Összben a négy százaléknyi előny egyelőre nem nagy, még minden megtörténhet, ha jól emlékeznek 5 évvel ezelőtt, habár a második forduló előtti felmérések Năstasét hozták ki a felmérések jobbnak, mégis Băsescu győzőtt.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.