
Ukrajna összesen 11 milliárd euróhoz juthat hozzá a következő években az Európai Uniótól és a hozzátartozó pénzügyi intézményektől – jelentette be szerdán José Manuel Barroso (képünkön), az Európai Bizottság elnöke.
2014. március 05., 18:162014. március 05., 18:16
2014. március 05., 18:162014. március 05., 18:16
Az Európai Unió a saját költségvetéséből 3 milliárd eurót, 1,6 milliárd euró kedvezményes kölcsönt és 1,4 milliárd euró támogatást nyújt, emellett pedig Ukrajna összesen 8 milliárd eurót kaphat az Európai Beruházási Banktól (EIB), valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD).
A csomaggal az Európai Unió az Ukrajna gazdasági és politikai reformját elősegíteni hivatott nemzetközi erőfeszítésekhez óhajt hozzájárulni – közölte az Európai Bizottság elnöke.
Eközben a Morgan Stanley bankcsoport vészharangot kongatott. „Inflációs kockázatot jelent Közép- és Kelet-Európa gazdaságaiban az ukrajnai válság a globális élelmiszer- és nyersolajárakra gyakorolt esetleges hatásai révén” – vélekedtek szerdai helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
A Morgan Stanley befektetési részlegének árupiaci elemzőstábja szerint ha az energiaárak az esetleges szállítási fennakadások vagy pusztán a geopolitikai kockázat miatt megugranak, az nyilvánvalóan átszivárogna az inflációba.Ezt különösen a közép- és kelet-európai gazdaságok éreznék meg, mivel inflációs kosarukban az energiahordozók súlya nagyobb, mint az euróövezetben: átlagosan 15 százalék körüli a valutaunióra jellemző 11 százalékkal szemben.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!