A csíkszeredaiak hiányában a Steaua az egyeduralkodó a junior II-es bajnokságban. A bukarestiek három forduló után is száz százalékosak, a meglepetéshez Gyergyó állt a legközelebb.
2009. november 24., 19:072009. november 24., 19:07
2009. november 24., 19:582009. november 24., 19:58
Nem rózsás a helyzet a gyergyói utánpótlásnevelésben. Jelenleg újabb többéves szakadás látszik a felnőtt bajnokságban játszó Progym és az őket követő generációk között.
Gyergyónak nincs junior I-es, vagyis 18 éven aluli csapata, a két-három 93-as születésű hokis a nagycsapatban szerepel. Sajnos a helyzet az egy korosztállyal fiatalabbaknál sem túl reménykeltő. A junior II-ben sem kerül ki három sornyi gyergyói nevelésű jégkorongozó. Csapat az ugyan van, és résztvesz a bajnokságban, de az ISK Progym Junior Vipers 16-éveseinek jó része még a 14. életévét sem töltötte be. Ezért ők egyszerre két korosztályban is játszanak. A hétvégén hazai pályán az U16-ban, és ugyanakkor Csíkkarcfalván a 14 éven aluliaknál is helyt kellett állniuk. Így volt több olyan játékos, akinek két, sőt három mérkőzés is jutott egy napra. Történt, hogy miután az egyik pályán az első harmadban 7-8 gólos előnyt hoztak össze, autóba ültek és rohantak a másik helyszínre, játszani a másik korosztályban is. A gyergyóiak pénteken 27-1-re verték Suceavát, szombaton 6-2-re győzték le Galacot.
Vasárnap az eddig veretlen bukaresti Steaua volt az ellenfél. Egy nagyon izgalmas meccsen úgy győzött a Steaua 9-7-re, hogy előbb a vendégek vezettek 2-0-ra. Itt egyenlített az ISK Progym Junior Vipers. Ezután rendre a Steaua vezetett 1-1 góllal, a gyergyóiak pedig sorozatosan egyenlítettek. A harmadik harmad elején 5-6-ról fordítottak a gyergyóiak 7-6-ra. Innen viszont Steaua fordított 8-6-ra. Az utolsó találatot üres kapuba lőtték a bukarestiek. A bravúr elmaradt. Valószínűleg, pihentebben ez is sikerülhetett volna.
További eredmények: Steaua – Suceava 26-0, Galac – Steaua 0-4, és Galac – Suceava 23-1.
Három forduló után a rangsor:
1. Steaua 18 pont, 2. Gyergyó 12 pont, 3. Galac 6 pont, 4. Suceava 0 pont.
A Csíkszeredai ISK kiemelt csapatként szerepel a bajnokságban, négy forduló után selejtezőt játszanak a negyedik helyezettel, vagyis Suceavával.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.