Vígjáték, tudós nők, és ami mögöttük van

Armande (Kiss Bora) és Henriette (Fekete Bernadette) vitája

– Budapesten született, mégis a rendezőit Marosvásárhelyen végzi...

– Igen, budapesti vagyok, ott születtem, ott jártam iskolába, egyetemre, és most is ott élnék, ha nem akartam volna ennyire rendező lenni. De tizenhét éves korom óta ezt akartam. Az út rögös volt, én viszont makacs, hát röviden így kerültem Marosvásárhelyre, ahol most a Művészeti Egyetem rendező szakán tanulok.

– Miért épp ezt a vígjátékot választotta?

– Mert nagyon jó darab. Mert szeretem Molière-t. Mert „problémás” nőkről szól. Vagy róluk is. Mert a szereplőin lehet nevetni, de lehet velük együtt érezni is. Mert a tévedésről szól, arról, hogy óriásit, kínosat, szégyenteljest tévedünk, ami mindenkivel megesik, persze, de azután mi van? Leplezzük? Helyrehozzuk? Elfelejtjük? Túllépünk rajta? És egyáltalán: miért tévedtünk? Hogyan, miben? Elkerülhető lett volna a tévedés, vagy ez is olyan szükségszerű, mint a tragédiákban a bűn, a végzet? Sok-sok kérdésem volt (van) ezzel a darabbal kapcsolatban, és éreztem, hogy izgalmas és jó lesz dolgozni rajta.

– Milyen szövegváltozatot, fordítást használtak fel, avagy más eszközökkel – díszlet, jelmez – próbálták a korunkhoz közelebb hozni ezt a 17. századi történetet?

– Illyés Gyula fordítását használjuk, a szövegen csak egészen keveset módosítottunk, ahol muszáj volt, mert térben és időben kicsit elmozdítottuk a történetet, így az nem a Molière-korabeli Párizsban játszódik. Amikor ő ezt írta, pontosan tudta mindenki, hogy kikről van szó, hogy a társadalomnak mely szereplőit, kiket lát viszont a színpadon. Mi, ma, a 21. században nem tehetünk úgy, mintha nem változott volna meg azóta minden – majdnem minden, mert talán a leglényegesebb, az emberi természet azért annyit nem változott. A nők helyzete, helyük, szerepük a társadalomban, a világban ma már lényegesen más, például. De azt is elárulom, hogy nem ma, nem itt játszódik a történet. Majd meglátják.

– Kérem, egy kicsit vázolja fel a történetet.

– A Tudós nők, amint azt a cím is mutatja, nőkről, jobban mondva „tudós” nőkről szól, akiknek valamiért nem elég az, hogy nők. Másként akarják női mivoltukat megélni, mint ahogy az szokás vagy hagyományos, vágynak valami másra, valami többre. De nagyon, nagyon, nagyon vágynak! Ezért meglehetős szélsőségesen képviselik, amit akarnak. Családi történet, tehát anyák, nővérek, húgok, fivérek, nagybácsik, apák története, háborúja ez. A kisebbik lány, Henriette kezére két fiú is igényt tart, az egyik fiút az apa, a másikat az anya támogatja. És föláll a két párt, nőké és férfiaké, és egymásnak esnek, és elindul a küzdelem, és kő kövön nem marad.

– Szeptember óta próbálnak a Csíki Játékszínnel, a tapasztalata alapján azóta alkothatott már egy képet a társulatról.

– Jó csapat állt össze, szeretek velük dolgozni. A színház, a színészek első perctől fogva nyitottak voltak, kedvesen fogadtak, sokat segítenek. Kiss Borát (Henriette), Vass Csabát (Vadius), akik újonnan szerződtek ide, már ismertem az egyetemről, ahová együtt jártunk, B. Fülöp Erzsébet (Philaminte) és Dobre Kóthay Judit (díszlet- és jelmeztervező) pedig, akik vendégművészként dolgoznak az előadáson, a tanáraim voltak ugyanott. A többieket a Csíki Játékszín előadásaiban láttam játszani, így készült a szereposztás. Eddigi közös munkánkban azt látom, hogy mindenki kíváncsi a másikra, mindenki rugalmas és türelmes, ezek pedig fontos erények, és mint kezdő rendező, különösen hálás vagyok érte.

– Létezik egyfajta kölcsönösség is? Gondolok itt arra, hogy a színész játékából, az általa elképzelt személyiségből adódik egy-egy olyan új elem, melyet rendezőként beépíthet az előadásba…

– Hát persze, mindig. Nekem mindig nagyon fontos az, amit a színész hoz vagy érez, mert ez az ő játéka, szakmája, és ez egy végtelenül komplex és nehéz szakma. Én az olyan színházban hiszek, ami valóban az emberről, vagyis ember–ember közti problémákról szól, az ilyen színházban pedig a színésznek valóban alkotó szerepe kell legyen. Tisztelem őket, a jó színészeket. Ha hoznak ajánlatokat, játékötleteket, általában megnézzük, kipróbáljuk, megvitatjuk őket. A kereteket mindig a rendező szabja, mert ő tudja, hogy mihez mit mér, hogy adott pillanatban mi fontos, a végleges döntés az övé, hiszen ő a nézőtéren ül, és máshonnan látja, hogy mi történik, mint a színészek. De azért ez mégis csapatmunka, ahol ki vagyunk szolgáltatva egymásnak és egymás ötleteinek. Együtt kell működjünk, az pedig nehéz, de szép dolog.

Molière: Tudós Nők (komédia két részben)

Szereplők: Chrysale, módos polgár: Lőrincz András-Ernő; Philaminte, a felesége: B Fülöp Erzsébet; Armande, a lányuk: Fekete Bernadetta, Henriette a lányuk: Kiss Bora; Ariste, Chrysale öccse: Giacomello Roberto; Bélise, Chrysale húga: Dálnoky Csilla; Klitander, Henriette széptevője: Papp Tibor; Trissotin, széplélek: Veress Albert; Vadius, tudós: Vass Csaba; Martine, szakácsnő: Zsigmond Éva Beáta; jegyző: Kiskamoni-Szalay Lilla.

Fordította: Illyés Gyula

Díszlet és jelmeztervező: Dobre Kóthay Judit

Rendező: Porogi Dorka