Fotó: Gergely Imre
Három helyszínen is bemutatják Vencser László Hittel a holnapért című kötetét, amelyet Varga Gabriella újságíró, a könyv szerkesztője ismertet az érdeklődők számára.
2010. december 16., 20:162010. december 16., 20:16
2010. december 18., 16:362010. december 18., 16:36
Vasárnap 19 órától a ditrói Idősek Klubjában, hétfőn 17 órai kezdettel a kilyénfalvi Dr. Jakab Antal Könyvtárban, míg kedden 17 órától Gyergyószentmiklóson, a Pro Art Galéria kiállítótermében kerül sor a könyvbemutatóra. Az esemény a Jakab Antal Keresztény Kör 2010. évi beszámolójával is párosul.
A kulturális rendezvényt mindhárom helyszínen két kilyénfalvi előadó fellépése színesíti. Gál Katalin népdalokkal, Marthy Ágota szavalattal járul hozzá a könyvbemutató emlékezetessé tételéhez.
Vencser Lászlóról és könyvéről Várszegi Asztrik c. püspök, pannonhalmi főapát a következőket írja:
„Vencser László határokat átjáró, a katolikus világegyházat és saját helyi egyházát, köztes területként a magyarországi egyházat is jól ismerő pap.(...) Krisztus papjának lenni azt is jelenti, hogy bárhol élünk és gyakoroljuk küldetésünket, mindenütt Isten népéért élünk és dolgozunk. Vencser László esetében ez azt jelenti immár két évtizede, hogy munkáját európai, osztrák területen végzi, de annak gazdag gyümölcsét Linztől Budapesten át Gyulafehérvárig élvezhették és élvezik keresztények. (...) A nagyelőadások, az egyházi és nemzeti alkalmakhoz kapcsolódó megnyilatkozások, illetve a személyes vonatkozású beszédek igazában az egész egyházi életet átfogják, és mindenütt kifejezésre jut a hídépítés az európai és hazai valóság, múlt és jövő között, a jelen mérlegelése, értelmezése, amely egyúttal elegáns figyelmeztetés is, mi a megőrzendő és mi a változtatandó.”
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
szóljon hozzá!