
Sorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”.
2013. június 30., 18:562013. június 30., 18:56
2013. július 01., 12:292013. július 01., 12:29
Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet.
Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek.
Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel.
Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem.
Kisvárdai dicsőséglista
Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára)
Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház)
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért)
Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!