
Fotó: Henning János
A Képzőművészetek Éve Háromszéken rendezvénysorozatának záróakkordjaként nyílt tárlat Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő képtárban. A Téli Szalon megnyitóján elhangzott az ígéret, hogy lesz Erdélyi Magyar Művészeti Galéria.
2010. december 16., 18:142010. december 16., 18:14
2010. december 16., 18:312010. december 16., 18:31
Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnöke a tárlat megnyitóján elmondta, a Kovászna Megyei Tanács nemrég megvásárolta a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában található telket és ingatlanokat. „Ez a vásárlás lehetővé teszi, hogy bővítsük a múzeumot, és úgy gondoljuk, hogy az újonnan vásárolt terület alkalmas lesz arra, hogy az Erdélyi Magyar Művészeti Galériának otthont adjon” – fogalmazott Tamás Sándor. A Téli Szalon megnyitóján az önkormányzati vezető elmondta: a képzőművészet terén gyümölcsöző évet tudhat maga mögött Háromszék, hiszen Sepsiszentgyörgyön megnyílt a Magma Székelyföld egyetlen kortárs kiállító galériája. „A 80-as, 90-es években Sepsiszentgyörgy, Háromszék az egyik legfontosabb avantgárd képzőművészeti központ volt. Háromszék, Sepsiszentgyörgy lehet Székelyföld kulturális fővárosa, hiszen olyan művészeti élet zajlik itt, amely túlmutat régiónkon, amely kortárs kultúrában lenyomatot hagy” – fogalmazott Tamás Sándor.
Támogatásáról biztosította a fontos kezdeményezéseket Antal Árpád András polgármester is, aki elmondta, Sepsiszentgyörgy jövőre kereken 550 éves városi státusát ünnepli, és az ünnepségek nem zárt ajtók mögött zajlanak majd, ezeket „ki kell vinni az emberek közé”. „A múzeum bővítésével olyan kiállító teret hozunk létre, amely bárhol megállja a helyét” – mondta el Antal.
Az összesítések szerint a Képzőművészetek Éve Háromszéken 22.000 tátogatót vonzott a megye számos múzeumában zajló kiállításokra, rendezvényekre – ismertette Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kulturális intézményvezető szerint fontos, hogy az elmúlt évben nem csak a kiállítóterekben zajlott a munka, hanem számos kiadvány, internetes oldal és friss műalkotás is elkészült. A rendezvényen keretén belül, a képzőművész-szövetség háromszéki szervezetének vezetői hatáskörét a nagyközönség előtt is átvette Deák Barnától Damokos Csaba.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!