Téli szalon nyílt Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

A Képzőművészetek Éve Háromszéken rendezvénysorozatának záróakkordjaként nyílt tárlat Sepsiszentgyörgyön a Gyárfás Jenő képtárban.  A Téli Szalon megnyitóján elhangzott az ígéret, hogy lesz Erdélyi Magyar Művészeti Galéria.

Bús Ildikó

2010. december 16., 18:142010. december 16., 18:14

2010. december 16., 18:312010. december 16., 18:31

Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnöke a tárlat megnyitóján elmondta, a Kovászna Megyei Tanács nemrég megvásárolta a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában található telket és ingatlanokat. „Ez a vásárlás lehetővé teszi, hogy bővítsük a múzeumot, és úgy gondoljuk, hogy az újonnan vásárolt terület alkalmas lesz arra, hogy az Erdélyi Magyar Művészeti Galériának otthont adjon” – fogalmazott Tamás Sándor. A Téli Szalon megnyitóján az önkormányzati vezető elmondta: a képzőművészet terén gyümölcsöző évet tudhat maga mögött Háromszék, hiszen Sepsiszentgyörgyön megnyílt a Magma Székelyföld egyetlen kortárs kiállító galériája. „A 80-as, 90-es években Sepsiszentgyörgy, Háromszék az egyik legfontosabb avantgárd képzőművészeti központ volt. Háromszék, Sepsiszentgyörgy lehet Székelyföld kulturális fővárosa, hiszen olyan művészeti élet zajlik itt, amely túlmutat régiónkon, amely kortárs kultúrában lenyomatot hagy” – fogalmazott Tamás Sándor.

Támogatásáról biztosította a fontos kezdeményezéseket Antal Árpád András polgármester is, aki  elmondta, Sepsiszentgyörgy jövőre kereken 550 éves városi státusát ünnepli, és az ünnepségek nem zárt ajtók mögött zajlanak majd, ezeket „ki kell vinni az emberek közé”. „A múzeum bővítésével olyan kiállító teret hozunk létre, amely bárhol megállja a helyét” – mondta el Antal.

Az összesítések szerint a Képzőművészetek Éve Háromszéken 22.000 tátogatót vonzott a megye számos múzeumában zajló kiállításokra, rendezvényekre – ismertette Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kulturális intézményvezető szerint fontos, hogy az elmúlt évben nem csak a kiállítóterekben zajlott a munka, hanem számos kiadvány, internetes oldal és friss műalkotás is elkészült. A rendezvényen keretén belül, a képzőművész-szövetség háromszéki szervezetének vezetői hatáskörét a nagyközönség előtt is átvette Deák Barnától Damokos Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken

Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön

Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön
2026. február 24., kedd

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje

Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje
2026. február 24., kedd

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve

Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.

Erdei sétára mentek, egyiküket megtámadta egy medve
Hirdetés
2026. február 24., kedd

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség

Jelen vannak az iskoláknál, rendezvényeken, és figyelnek a rongálókra, kéregetőkre, utcai árusokra. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök mindezt létszámhiány mellett végzik, így néha csak ott tudnak beavatkozni, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

A szükségesnél kevesebb emberrel próbál helytállni a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
2026. február 23., hétfő

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben

Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben
2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
Hirdetés