Székelyföld Napok Háromszéken is

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Három megye összefogásának eredménye az első alkalommal megszervezett Székelyföldi Napok, melynek keretében több helyszínen folynak különböző kulturális, szórakoztató, gasztronómiai rendezvények az elkövetkező napokban.

Bús Ildikó

2010. május 14., 10:212010. május 14., 10:21

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Az ünneplés hozzátartozik mindennapjainkhoz, része hagyományaink, identitásunk megőrzésének, sajátos kultúránk megismertetésének egyik eszköze, vallják a szervezők. Ezen hagyományok jegyében  a székely értékeket elismert előadók, kézművesek, gazdasszonyok, termelők révén a különálló kezdeményezések szintjéről a közösség szintjére emelik az elkövetkező hét folyamán.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Az első alkalommal szervezett Székelyföld Napok keretében Hargita, Kovászna és Maros megye azzal a céllal fogott össze, hogy a térség a kultúra révén is hallassa a hangját, és tudatosítsák a lakosságban és az idelátogatókban egyaránt Székelyföld értékeit.

A rendezvény célja olyan kulturális rendezvénysorozat útjára indítása, amelyet a három megye lakói magukénak éreznek, és amely erősíti, hogy Székelyföldben gondolkodjunk. A rendezvények mindhárom megyében zajlanak, különböző szórakoztató, kulturális eseményekre, versenyekre, gasztronómiai vetélkedőkre és kiállításra is sor kerül.

Háromszéken a megyeszékhelyi rendezvények mellett Baróton és Kézdivásárhelyen is megünneplik a Székelyföld Napokat. A céhes városban már megkezdődtek a Nagy Mózes Napok, melynek keretében diákelőadásokat, kiállításokat láthatnak az érdeklődők, de sor kerül mesemondó versenyre, egyetemek bemutatkozására és nyelvi vetélkedőkre is.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Szintén Kézdivásárhely ad otthont az első alkalommal szervezett Székelyföldi Termékek Kiállítás és Vásárnak, ahol több mint negyven kézműves, helyi termelő mutatja be és árulja az általa készített termékeket.

Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum készül ünnepi rendezvénysorozattal, itt agyagcsodákat tekinthetnek meg az érdeklődők, de szombaton 9―14 óráig ingyen látogathatják az intézményt a  múzeumi világnap (május 18.) alkalmából.

Természetesen a különböző fotókiállítások sem hiányoznak a rendezvénysorozatból, a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület szervezésében nyílik meg Hlavathy Károly egyéni fotókiállítása a Lábas Házban. Ugyancsak a megyeszékhelyhez tartozó esemény a Fiatal Tehetségek Gálájának megszervezése is, ennek az eseménynek Árkos ad majd otthont és fellépnek az országos és nemzetközi versenyeken díjazott fiatal zenészek.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Erdővidéken a III. Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napokra kerül sor, mely Vargyason a Daniel-kastélyban nyílik meg hivatalosan.

Sok színes rendezvénnyel várják ide is az erdővidékieket, lesz mesesarok a gyerekeknek, korabeli szórakoztató és ügyességi játékok nem csak gyermekek szórakoztatására a Bodvaj Egyesület tagjaival, stratégiai játék, ólomkatona-festés, tűzzománcozás és minden más kézműves foglalkozás is.

A különböző helységek ünnepi eseményeit összekapcsolják a sepsiszentgyörgyi nagyobb kiállítások, tárlatok, előadások. Ilyen tárlat az I. Székelyföldi Grafikai Biennálé, melyet a Gyárfás Jenő Képtárban nyitnak meg. Kiemelkedő előadás lesz a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és tánccsoportjának előadása, Herczku Ágnes közreműködésével, ők szintén több helyszínen is fellépnek majd.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Pörgős, érdekes, színes események várnak jövő héten a Székelyföldön élőkre, a szervezők izgatottan várják majd a beszámolókat, véleményeket az első alkalommal szervezett Székelyföld Napokról.

A részletes  program megtekinthető a www.szekelyfoldnapok.ro internetes portálon. A rendezők ugyanakkor remélik, nem okoznak csalódást és a régió különböző részében élők mind megtalálják a számukra vonzó szórakozási lehetőséget.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben

Új, közepes méretű bölcsőde épül Sepsiszentgyörgyön, a Penny áruház mögötti területen. A beruházás nemcsak a férőhelyek számát növeli, hanem stratégiai pontot is jelent a városi bölcsődehálózat teljes lefedettségében.

Kezdenek látszani az új bölcsőde kontúrjai a sepsiszentgyörgyi Olt-negyedben
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
2026. február 19., csütörtök

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után
2026. február 19., csütörtök

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán

Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek

Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek
2026. február 18., szerda

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei

Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei
2026. február 18., szerda

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen

Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen
Hirdetés