
Fotó: Henning János
A székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról nyújt átfogó képet a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás. A tárlat csütörtök este érkezett meg a Székely Nemzeti Múzeumba.
2010. április 09., 15:042010. április 09., 15:04
2010. április 09., 15:462010. április 09., 15:46
Fotó: Henning János
A kiállításon megtekinthetők a székely székek, városok és falvak helyhatósági címeres pecsétjei, kiegészítve felekezetenként az egyházi pecsétekkel, ugyanakkor Keöpeczi Sebestyén József vármegyékről készült színes címerrajzai is. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a székelységet megjelenítő legrégibb címerábrázolásokról beszélt a megnyitón, ismertetve, hogyan változtak a címerek és hogyan változott az ezzel kapcsolatos kutatás szerepe a történelem során. „A századok során sok minden változott. A szerencsétlen huszadik század pedig fátylat borított a székely szimbólumokra, hangfogót tett azok kutatóira. Hogy ne is beszéljünk jelképeink használatának tiltásáról. Hogy nem veszett ki a köztudatból, a közérdeklődésből, sok minden kellett. Kellettek a lelkes kutatók, kellettek a tárgyi emlékek, olyanok is, amiket megsemmisítettek, és kalapáccsal levertek. Olyanok is, amelyek helyükön maradtak” – hangsúlyozta Tamás Sándor.
Fotó: Henning János
A nemzeti hagyományok, hit, barátság, becsület olyan kötelékek melyeket nem lehet szétszakítani, sem megsemmisíteni, utalt Tamás a román politikusok azon kijelentéseire, hogy Székelyföld nem létezik.
A tárlatmegnyitó házigazdája Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a székely szimbólumok kutatásának jelentőségét méltatta, kiemelve ezek identitáserősítő értékét. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi nyugalmazott főlevéltáros, Erdély legismertebb pecsétkutatója ismertette a kiállítás háttérmunkáját, kiemelve annak jelentőségét, hogy évtizedes kutatómunka áll a tárlat anyaga mögött. Szekeres Attila István heraldikus elmondta, a kiállított anyag egy válogatás, ennél jóval nagyobb anyag gyűlt össze a kutatás során. A Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás két hétig tekinthető meg a Székely Nemzeti Múzeumban.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.
Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.
Lev Birinszkij 1912-ben napvilágot látott komikus-szatirikus, váratlan fordulatokban bővelkedő művéből készül előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Bolondok tánca című darab Bélai Marcel rendezésében kerül bemutatásra február 23-án.
szóljon hozzá!