Múzsa, ahogyan azt Lőrincz Gyula látja

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Múzsa címmel nyílt festészeti tárlata a Csíki Játékszín előcsarnokában Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművésznek. A helyszín jól választott, mivel valószínű, hogy egy ilyen kiállításnál több nézőre lehet számítani, mint ha azt a megszokott helyen például egy galériában rendezte volna be alkotój

Szőcs Lóránt

2010. április 12., 19:192010. április 12., 19:19

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Ugyanakkor Lőrincz Gyula készítette a Csíki Játékszín musical ősbemutatójának, a Szentivánéji álomnak a díszletét is. Aki megnézi az előadást az talán összefüggéseket is talál a tárlat és a díszlet, a múzsa és a musical között. Összművészeti happeningben részesülhet ilyen módon.

A Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője és Siklódi Zsolt, a Szárhegyi Művésztelep művészeti vezetője által megnyitott kiállítás azonban önmagában is élvezhető. Amint értesültünk a sokoldalú alkotó legelőször hivatásos képzőművészként, mint festő mutatkozott meg szülővárosában Székelyudvarhelyen a nyilvánosság előtt.

Később egyetemi évei alatt ez az alkotási területe háttérbe szorult, mivel grafikai tervezői munkát vállalt a nyomdaiparban. Többek között a Krónika napilap művészeti arculatát teremtette meg, de szervezői minőségében is megmutatkozott mivel az ismert művészkávézót az Insomniát is útjának indította Kolozsvárott.

Szép Gyula felidézte az alkotó újabb oldalát is, hisz a a kincses városban működő zeneintézmények (a magyar, de a román opera előadásaihoz is) készített díszletet. Akárcsak a festészetében, ezen a téren is sajátos gondolatokat fogalmazott meg és vizuális nyelvezetábel a bemutatott operákhoz hozzá tudta fűzni mondanivalóját, újszerűvé varázsolta ezáltal az előadásokat – hangsúlyozta a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője.

Újabban Lőrincz Gyulát a felesége, aki személyes bevallása szerint a múzsája, ihlette, hogy ismét ecsetet ragadjon kézbe. Ennek a bizonyítéka a kiállítás, melyet a Játékszín előcsarnokában június végéig tekinthetnek meg.

„Az alkotó mindig a művészet lényegét keresi függetlenül attól, hogy milyen eszközökhöz nyúl” – emelte ki a kiállítás kapcsán Siklódi Zsolt, aki rámutatott, hogy a Múzsa című kiállítással is Lőrincz Gyula szépen, és erdélyi alkotóhoz híven tömören, lényegretörően, egyszerűen és közérthetően fejezte ki művészi mondanivalóját.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben
2026. február 23., hétfő

Lakossági fórumot tartanak Csíkzsögödben

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz

Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.

Több csíkszeredai utcában és Csaracsóban is áramszünet lesz
2026. február 22., vasárnap

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség

Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.

Áthajtott egy kutyán a sofőr, meg sem állt – vizsgálatot indított a rendőrség
2026. február 22., vasárnap

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat

Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.

Nemzetközi versenyen képviseli Csíkszeredát a robotika csapat
2026. február 19., csütörtök

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába

Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.

Letörték a sorompót, akadálytalan a behajtás a sétálóutcába
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.

Közös csúszás a Kissomlyón
Közös csúszás a Kissomlyón
2026. február 18., szerda

Közös csúszás a Kissomlyón

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz

Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.

Egyelőre zárva marad a csíkszeredai futópálya: pénz és aszfalt hiányzik az újranyitáshoz
2026. február 17., kedd

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában

Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.

Öt külföldi próbált csalással román okmányt szerezni Csíkszeredában
2026. február 16., hétfő

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken

Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.

A csíkszeredaiak egy része szeret szabálytalanul parkolni gyalogátkelőkön, zöldövezeteken
Hirdetés